2018. máj. 24.

Rolla Margit: Magány




Ó  messzi élet, mitől kék hegyek
választanak el, zord mérföldkövek!
Országutak és kalászos mezők,
elhullott évek és múltan jövök.
Idegen égen járó csillagok,
közömbös hold és tűnő illatok.
Falvak, városok, hideg tengerek
és emberek... Jaj, mondom: emberek!

Mert hát madár is van szelíd talán,
- bár akad köztük gyilkos kormorán -,
van kézre szálló, égig daloló,
felhőkben járó, vetésben búvó,
de törvényeik ily igazak, szépek!
S a többi állat ind, miket idézek:
ezüst halak és fürge lábú őzek,
vagy nézd a lenge kék szitakötőket!

Mid társaid ők, mint fenyők a bérce.
Zúgó nagy tölgyek, kék katáng a réten
s a hajló fű közt millió csoda,
kígyószisz, zsálya,, pimpó, borbolya!

Mind társaid! Akár a hegy patakja,
források vize, vidám folyók habja.
Magányod mégis mélyebb, mint a tenger,
mert egy nem társad sohasem: az ember.

Megért a föld, az állatok, az égbolt,
- a jövendődet s azt is, ami rég volt -,
megért a kicsi fűszál kint a réten,
az óriás fa erdő közepében,
megért a hegy, megértenek a tornyok,
cikázó fecske, zöld gyík, őszi lombok,
szavad szárnyalva viszi szét a szél...
Csak egy nem ért...: az ember, aki él.