2018. máj. 24.

Reviczky Gyula: Sors (1880.)




Hány édes ajak szomjazza a csókot,
Ó, mennyi szerelmet nem viszonoznak!
Az emberi szív örökös viselője
Minden emésztő földi nyomornak.

Hány lányka búsul, hány ifjú legényke,
Mert van szív elég, aki márvány;
Hány éli az életet által
Lángolva, szeretve, de árván!

Mert nincsen, aki megöleljen,
Nincs, akinek fölajánlja szerelmét.
Tegnapja, ha volt, aggódva remélés,
Már mája csalódás, bánatos emlék...

Majd fordul a kor - hideg ősz jön
Forró szerelemre, tavaszra.
Elfonnyad az arc, megdermed a szív,
A tél a fejet behavazza.

S meggyógyul a szív, megszűnnek a harcok...
(Ó, jaj nekem is, hogy ez így van!)
Nincs üdv, pihenés a világon,
Nincs béke sehol, csak a sírban!