2018. máj. 31.

Reviczky Gyula (1855-1889): Petőfi szobra előtt (1886)




Virágokat nem ültettek sirodra,
El nem temettek, mint a holtakat.
Nem tudni, hogy leszúrva, letiporva
Vesztél-e el, vagy Isten elragadt.
Néped csak bámult, meg se könnyezett:
Petőfi nem halt meg, csak elveszett!
Örök dalokat hagyva sziveinkben,
Fölszállt az égbe, mint egy régi Isten.

Nem zengett szebb dal magyar ifjú kobzán,
Hőbb lángolás szívet nem tölte be.
Kard volt kezében, homlokán borostyán;
Egyik halála, másik élete.
Nemtői kéz látszott vezetni őt;
Csodáljuk a sors által is dicsőt,
Regealakká vált, mert igy kivánta
Ő és az ég, a dalnokok barátja.

Emléke ércznél, márványnál szilárdabb,
Mint szabadsághős, népe dalnoka,
Nincsen kitéve vésznek, pusztulásnak;
Egész világ immár az ő hona.
Lehull a kő, elhervad a babér; -
D ő minden dalában visszatér,
És millió magyar szivébe vésve
Hevit-gyújt nemzedékről-nemzedékre.

Te minden tűznél forróbb lelkű látnok,
Ki elhulltál a hősi harcz alatt,
Ki feláldoztál hírt, nőt, ifjuságot
Magyar hazádért, mely nem volt szabad;
Kit hányt-vetett a tél forgó szele,
Te örök vágyak lázas embere:
Óh, nézz alá, óh, nézz le a magyarra
Petőfi Sándort, hogy mily nagyra tartja!

Óh, nézz le s lásd, hogy nem haltál hiába,
Hogy a magyar nép küzd, fárad, remél.
Nem kételkedik már senki, csak a csáva,
Hogy a magyarnak szebb jövője kél,
Hogy százados balsors nem ölte meg,
Hogy edzve mostan kezd új életet;
Mert meg nem fogyva számban és erőben,
Él a magyar még, bízik a jövőben!

Pató Pál úr munkához lát serényen;
Röstelli, hogy soká lustálkodott.
A magyar nemes ősi renyheségben
Nem mondja már: „Paraszté a dolog!”
Költőnek, honfiunak szobrot állit;
Árpád apánk szép nyelve felvirágzik.
Uj élet forrong ott a Tisza hátán
S a nép immár nem él ott lomhán gyáván.

A sutban egy hever csak; - hadd heverjen!
Az ősök kardját rozsda verje ki.
Hadd érjenek nyugodtan munka-csendben
Malasztos békekor gyümölcsei.
Petőfi nyelve zengjen egyedül
Testvéri nép közt e hazán belül,
S ragyogjon tiszta fényével fölötte
A szabadság szent napja mindörökre!

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása