Minek csüggeszted le fejed,
Mely büszkeségre született?
Tudhatnád, hogy a sors is csak
Tapos ilyen embereket.
Minek ölöd végkép a bút,
Mely megtorlásra ingerel?
Hiszen hamis öröm között
A titkos bút felejted el.
Minek pazarlod a tüzet,
Mely egykor az oltárra kell?
S midőn égetnél, úgy leszesz,
Mint ki tűzhöz csak térdepel.
Mért pusztitod az ősvagyont,
Hogy benn te is légy idegen?
S ha majd áshatnád kincsedet –
Már akkor rajta más pihen.
Mért öltözöl más bőribe,
Hogy végkép kivetkőzd magad?
A nemzet s annak Istene
A jobb időre kitagad.
Miért puhul ugy a kezed?
Erősitsd jobban a karod…
S ha egykor kell, a sorsot is
Hajánál fogva tarthatod…
S a sirba mért kivánkozol?
A hazáért is élni kell!
Pihenhetsz majd, ha rád borúl
A jobb kor hű emlékivel.
Hát azért se add meg magad!
Helyén legyen eszed, szived.
Akkor a rég várt győzelem,
Jövő, és… minden a tied!
Forrás: Gombostű.
Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, február 1.
1862.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése