M.W.J. Keuls (1883-1968): Mozart

Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart (1756-1791)

Előtted tán az évszázadnyi csend,

De egy új reggel ébredt énekedre:

Hang, sírról álomról bongva cseng,

Zenged madár, mi Istenbe volt rejtve!

Mitől végül is elcsitult a vágy;

Milyen mohón ittam fel én e hangot,

A szív, mely életéből szabja dalát,

Megszabadult – az üdv sodrában tartod.

Mosolyból forrva, bánatból e lét,

Sosem voltál soká homályuk rabja,

Mert felitatta félszeg vágy derét

Erődnek láza ha átlobbant rajta.

Az árny, a fény, s a drága pillanat,

Mely szívben nyílik, s ész ítél felette,

Mi formát ember mértékére szab,

S mint isteneknek törvénye engedte.

Elemek ügyködnek, gyors és tiszta kép:

Szél és víz fonják össze játékukat.

Angyalok hozzák tűz üzenetét,

Követi az anyag, mit az ég mutat.

Sarjadt véredtől egy másik világ:

Ily tiszta rend a káoszból még nem lett,

Nem hull itt lepke, nem hervad virág.

Töretlen egység, és nyugodt egyenleg.

Ki téged hallgat a tökélyre lelt,

- Gyönyör, ha egy lesz nappal és az álom! –

Létünk réseit zárja éneked,

Feltámaszthat holtat már a susogásod.

Osztottad mindég életed dalát,

S lett az ifjúság túláradó tenger,

Mert a kegyelem is rak ránk igát,

A test elég, hogy új csodát teremtsen.

Szeretet adta napjaid hevét

- Nem néz ki bort tölt saját poharára –

Virágként nőttél – míg a vég elért –

Emberközelbe, istenek honába.

A szent láng átver minden akadályt,

S mint örömed hírét, ízleljük néha

Borongós hangod, mit a bánat ád,

Te szelíd látnok, legkönnyebb próféta.

(Ford.: Tóth Z.László)