2018. máj. 10.

Mentovich Ferenc (1819-1879): Alvó gyermekemhez




Milyen csendes a te álmod,
Milyen szépen aluszol:
Ajkad hallgat… de arczodrul
Szived boldogsága szól.
Kis fiam, békén alhatol,
Boldog a te életed:
Dús csermelyként fut át rajta,
Az anyai szeretet.

E csermely kristályvizében
Te minden nap megferedsz,
Partjain lombot, virágot
És csigákat szedegetsz;
S estve a midőn fáradtan
Játékidat letevéd:
Álmaid közt e csermelynek
Hallod hulláménekét.

Oh ha egy szép, játszi álom
Téged Istenhez vezet,
Imádkozzál összetévén
Két kis ártatlan kezed.
Kérjed Istent, a hatalmast,
- Kérjed én helyettem is –
Hogy legyen szegény anyádnak
Életén védő pais.

A te lelked fejér, tiszta,
Mint a liliomlevél,
Az enyémet fölzavarta
Fájdalom, gond, szenvedély.

Szent zsámolyához fohászod
Kincses naszádként siet.
Meghallgattatik bizonnyal
Oly szívből, mint a tied.

Mondd el, hogy egy csöndes fészket
Képez e szegény család,
Melyen ha a részvétlenség
Hideg szele nyargal át,
Vagy a sors vészt gyűjt fölébe
És havazó fölleget:
Forrón szerető szivétől
Nyer vidító meleget.

Mondd: hogy ő véd akkor is, ha
Ránk hév sirokko fuval.
Besátorozván e fészket
Szerelmének lombival.
Mondd: hogy nincs más drágaságunk
Szerető lelkén kivűl;
Ha ő nincs… akkor e fészek
Végkép elpusztul, kihűl.

Forrás: Szikszói enyhlapok 1853. Pest, 1853.