2018. máj. 7.

Marin Držić (1520-1567)




Az elmúlt másfél évtizedben egymás után számos ország döbbent rá, hogy a nyugati reneszánsszal egyidőben, Európa egy alig ismert pontján: a kis raguzai – szláv nevén dubrovniki – városköztársaságban egy horvát szerző világirodalmi színvonalú vígjátékokat alkotott.

Držić életéről ma is keveset tudunk; gyér adataiból tipikus reneszánsz-pálya rajzolódik ki. A források szerint 1550-ben pappá szentelték; Sienában buzgón látogatta a divatos pásztorjátékok s népi komédiák előadásait; egy osztrák kalandor-gróf mellett bebarangolta fél Európát, Bécstől Konstantinápolyig; titokban sürgette Cosimo de Medici segítségét hazája oligarchikus kormányzatának megdöntésére, demokratikus új államvezetés érdekében.

Olaszországi élményeinek hatására kezdett drámaírással foglalkozni. Összesen tizenegy drámát írt, részben pásztorjátékokat, amelyekben idillikus-érzelmes jelenetek váltakoznak a Raguza-környéki parasztok életét reálisan festő komikus epizódokkal. Ezeknél sokkal jelentősebbek pompás szatirikus komédiái, amelyekben a dubrovniki polgárok típusainak egész galériáját vonultatja föl fordulatos, mulatságos cselekmény során, és ízes, népi nyelven beszélteti alakjait. Egyik vígjátéka Plautus  B ö g r é- jének motívumaiból rajzolja meg egy jellegzetesen XVI. századi fösvény alakját és környezetét; egy másik    (M e s e  S t a n a c r ó l) harsány,féktelen farsangi bohózat, tárgya egy öreg paraszt lóvátétele; egy harmadik Boccaccio  D e k a m e r o n-jának helyzeteit ülteti át raguzai talajra; reprezentatív remekműve, a  D u n d o  M a r o j e  pedig teljesen önálló és eredeti alkotás, a klasszikus reneszánsz vígjáték igazi gyöngyszeme. Néhány műve, sajnos, elveszett, másokból csak töredék maradt fenn.

Az évszázados feledésből Držić alakja csak századunk harmincas éveinek végén emelkedett ki. A második világháború óta azonban hazájának egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott klasszikusa lett, akinek maradandó, életteli művészete gyors ütemben hódítja meg a világ színpadait.

SZ. SZ. J. (SZ. SZÁNTÓ JUDIT)

Fontosabb drámái: Tirena („Tirena”, 1548-1549); Dundo Maroje; Mese Stanacról („Novela od Stanca”, 1551); fösvény („Skup”, 1553-3555); Mande („Mande” ?).



Marin Držić: DUNDO MAROJE

(„Dundo Maroje”, 1550. Vígjáték öt felvonásban, prózában. Fordította. Csuka Zoltán 1959.
Szereplők: 22 férfi, 4 nő.)

Reneszánsz mulatság a javából – átmenet a klasszikus latin vígjáték ókori típusa és az olasz reneszánsz komédia között. De ha sajátos humorú, talpraesett dalmát népi hőseit vizsgáljuk – későbbi évszázadok színjátékának előhírnökére ismerünk benne.

*

Dundo Maroje, tisztes dubrovniki kalmár kétségbeesetten keresi fiát, Marót. Az ifjút pénzzel, áruval ellátva küldte üzleti útra Itáliába és a Balkánra, de az megszegve az atyai utasítást, Rómában éli világát. Laura,a szép kurtizán a kedvese: az ő kedvéért kótyavetyélte el a rábízott portékát.

A híres szépség kegyeire pályázik egy német úr: Hugo is, de a lány egyelőre híven kitart Maro mellett. Pedig Hugo szolgája, Pomet – egyébként ő is minden hájjal megkent dubrovniki – ugyancsak buzgólkodik ura ügyének elősegítésén. Tetteit a józan számítás mellett a vetélkedés szelleme is vezeti: örök ellenfele, Popiva ugyanis a fiatal Maro szolgája és tanácsadója. Furfangos ötleteivel és Dundo Marojet, az apát támogatva Pomet tulajdonképpen Popiva eszén igyekszik túljárni.

Apa és fiú első találkozása balul üt ki. Hogy dühöngő atyjaurát meglátja az utcán, Maro ijedtében inkább úgy tesz, mintha nem ismerné, és poroszlókkal viteti el a fenyegetőző öreget.

Ekkor lép közbe Pomet. Kiszabadítja Dundo Marojet és ravasz tervet ajánl neki: tegyen úgy, mintha azért jött volna, hogy fiával megbéküljön s rá nagy pénzösszeget és új árukészletet bízzon. Az apa erőt véve egyenesen természetén, eljátssza a komédiát, a fiú pedig szolgájával együtt besétál Pomet kelepcéjébe. Maro is, Popiva is felülnek az apa nyájasságának, és hogy régi bizalmát visszaszerezzék, Laura megtakarított pénzét, hitelét, ékszereit igénybe véve egy uzsorástól tekintélyes mennyiségű kelmét kölcsönöznek ki. Ezt Maro raktára gyanánt bemutatják Dundo Marojenak, az öreg pedig (kárpótlásul az eltűnt portékáért) nyomban elviteti az egészet. A kárvallott szerelmesek között erre azután kitör a vihar: a pórul járt széplány azonnal kedvese ellen fordul. Kapóra jön haragjának, hogy egyidejűleg Maro elhagyott dubrovniki jegyese is felbukkan Rómában, fiúruhában keresve a hűtlen vőlegényt. És hogy Pomet tervei mindenben sikerüljenek: a véletlen a kezére játssza Laura származásának titkát. Gazdag német nemesi sarj, csakúgy mint Pomet gazdája, Hugo – így házasságuk előtt nincs több akadály. Pomet ezzel végképp elégtételt nyer örök ellenfelén, Popiván, Maroje pedig megnyugodva térhet haza nyaktörő vállalkozásából. A reneszánsz kor „pozitív hőse”, a becsületes kereskedő, teljes győzelmet aratott, pénz nélkül a könnyelmű ifjú nem uraskodhat tovább az Örök Városban.

A darabot 1956-ban a Jugoszláv Drámai Színház vendégszereplése során mutatta be a Nemzeti Színházban – eredeti horvát nyelven.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.