2018. máj. 31.

Losonczy László (1812-1879): Visszaemlékezés Petőfire (1859. Január 1.)




Szegény Sándor, szegény Sándor!...
Istenitnek, magasztalnak;
Bezzeg, bezzeg van most becse,
Melyet irtál, minden dalnak.

Melyet egykor kis szobádban
Zengettél a föld népének:
Fényes pompás palotákban,
Harsog a dal, zeng az ének.

A szerény kis lantot, melyet
Ajándékoztak a múzsák,
Babérral a nép s aranynyal
A tudósok koszorúzzák.

Nemzetednek, melynek éltél,
Szive meg van hatva mélyen;
Kárpátoktól Adriáig
Harsog e hang: Éljen, éljen!

s midőn neved tisztelettel
Emlegeti édes hazád,
Az éljenre nemcsak Rajna, -
Albion is visszhangot ád…

Szegény Sándor, szegény Sándor!
Nem igy volt ez hajdanában,
Midőn nekem panaszkodtál,
Ott, abban a kis szobában!

Szegény fiú, élsz-e még te?
Mert nem látta senki sirod;
Ha élsz: visszatartóztatni
Örömkönnyed most nem birod.

Érzi-e mély szived e szent
Örömet e föld lakában?
Vagy dicsőült lelked érzi
Odafenn a jobb hazában!

Hol már elébb adott az ég
Csillagokból fénykoszorút,
Hogy, mely oda is elkisért,
Elűzze a nehéz borút…

Akárhol légy,- itt a földön,
Vagy lent karján a halálnak.
S fent az égben: fáj nekem, fáj,
Hogy szemeim nem találnak.

Önző hideg korban élünk,
Oly kevés a tiszta ember,
A beteg szív néma, szótlan,
Panaszhangot adni sem mer!

Költőt s embert egy személyben
Tiszteltem én rég te benned;
Sorsodon nem sirtál s másén
Szemedben a könny felengedt.

Úgy szeretném föl-kitárni
Bánatát az én szivemnek,
Melylyel egyre vérzik a mult,
S minden percze a jelennek.

De szivembe mind bezárom,a
Óh miért is ömleszszem ki?
Csak kevés ki értené azt
Te kivüled, vagy tán senki?...

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása