2018. máj. 7.

LOPE DE VEGA (1562-1635)




Első darabját 12 éves korában, tehát 1574-ben vetette papírra. Mivel óvatos számítás szerint kb. 1500, sőt egyesek szerint 1800 színművet írt, némi felületes számolás után megállapíthatjuk, hogy haláláig évente körülbelül 25 drámát kellett írnia, ha folyton írt volna, tehát mintegy tíz napja jutott volna egy-egy dráma befejezésére. De mást is írt, tehát egy-egy színművére még ennyi ideje sem maradhatott.

Elképesztő teljesítmény, szinte hihetetlen. Nem csoda, ha legendás hírnév övezte hazájában. Cervantes, mikor végignézte egyik darabját, tüstént letett a drámaírásról. Elhatározásáról így vall. „Ekkor más foglalatosság után néztem, felhagytam a drámaírással, átadtam a helyet a nagy Lope de Vegának, aki a drámaírás fejedelme lett.” Valóban fejedelem volt, „a természet csodája”, aki tollával mellesleg komoly vagyont, százezer aranyat keresett.

Ezek után azt hihetnők: egész életét az íróasztalhoz láncolva töltötte, napjait egyforma szürkére mosta a szakadatlan írói tevékenység. Nagy tévedés! Élete izgalmasabb, színesebb, mint egy regény.

Fiatal korában Alcala Salamanca egyetemén tanult. Huszonkét éves korában az egyik Alba herceg titkára lett. Egy spanyol diplomata világszép lányát vette feleségül, s alig kóstolt a házasság örömeibe, börtönbe zárták. Később száműzték, ezalatt felesége meghalt. A győzhetetlen Armada katonájaként részt vett a világ egyik legnagyobb ütközetében, s míg a spanyol és angol admirálisok 1588-ban a tengerek feletti uralomért csatáztak, ágyú- és puskadörgés közepette húsz énekből álló eposzt írt. Hazatérése után a teológia doktorává avatták. Később lovaggá ütötték. Újra megházasodott, s második boldogtalan házassága után fölvette a papi rendet, közben botrányos szerelmi históriák sora tette változatossá az életet. Halála után Madrid népe valóban fejedelmi, kilencnapos temetésen siratta el a spanyol irodalom büszkeségét.

A magyar közönség alig néhány művét ismeri.

V. J. († Vitányi János)

Legfontosabb színművei: Donna Juana vagy Dacból terem a szerelem, A kertész kutyája; Sevilla csillaga; Fuente Ovejuna; A toledói zsidónő („La judia de Toledo”, 1621); A híres asztúriai nők („Las famosas asturianas”, 1623); A korsós lány („La moza de cntara”, 1625 körül); Kár a nőknek mindent látni („Si no vieran las mujeres”, 1630 körül); A király a legjobb bíró („El mejor alcalde el rey”, 1635).



LOPE DE VEGA: DONNA JUANA VAGY DACBÓL TEREM A SZERELEM

(„Los milagros del desprecio”, 1600 körül. Színmű 3 felvonásban. Magyarra átdolgozta: József Attila és Gáspár Endre 1935., 1948.
Szereplők: 10 férfi, 3 nő, néma személyek.)

A Donna Juana Lope de Vega egyik legsikerültebb darabja. Mesteri szerkezete, remek látványos jelenetei, pompás jellemei a XVII. századbeli spanyol nézőt éppúgy ámulatba ejtették, mint ahogy estéről estére meghódítják napjaink színházlátogató közönségét is. A darab első ezer sorát 1935 körül József Attila dolgozta át magyar nyelvre. Ezt a fordítást Gáspár Endre fejezte be. A teljes magyar szöveg 1948-ban jelent meg.

*

Donna Juana de Nevada engesztelhetetlen ellensége a férfinemnek. Hiába rajongják körül Madrid legkülönb lovagjai, Don Pedro, Don Alonso és Don Juan, vad férfigyűlölete nem törik meg. Don Pedro már három éve epekedik utána, de még csak a közelébe sem tudott férkőzni. Nagy bánatában már azt sem tudja, mitévő legyen, amikor hazaérkezik Flandriából három évi katonáskodás után régi hűséges szolgája, Hernando, és pártfogásába veszi őt. Hernando a háború viszontagságai közt nemcsak a fegyverforgatás mesterségét sajátította el, szerzett ő egyéb ismereteket is, a női szívek meghódításának igazi művésze lett. hamarosan munkához lát. Először is magába bolondítja Donna Juana komornáját, Leonort. Módszere igen egyszerű: azt színleli, hogy közömbös Leonor bájai iránt, s a leány nyomban belehabarodik, a dc nyomán fölébred benne a szerelem. Hernando ezt a módszert ajánlja gazdájának is. A döntő roham megkezdése előtt azonban ártalmatlanná akarja tenni Don Pedro vetélytársait.

Könnyen nyélbe üti a dolgot. Ellopja a két ifjú főnemes Donna Juanának szánt ajándékait, és elviszi gazdájához. Don Alonso és Don Juan azt hiszi, hogy szívük hölgye adta tovább az ajándékokat Don Pedrónak; ezt a sérelmet nem tudják elviselni, otthagyják Donna Juanát. Elérkezett tehát a kedvező pillanat a gőgös férfigyűlölő kisasszony megpuhítására. Hernando remekül csinálja ezt is. Elmondja Donna Juanának, hogy Don Pedro kiábrándult belőle, a nevét sem akarja hallani, úton-útfélen becsmérli, gyalázza. Ez még csak hagyján, de egy másik lányba habarodott bele, azzal tölti minden idejét. Donna Juana lépre megy. Eleinte csak a hiúságát sérti Don Pedro hűtlensége, később azonban csodálkozva veszi észre, hogy halálosan beleszeretett. Nem törődik már sem a büszkeséggel, sem a férfigyűlölettel, a féltékenység és a szerelem teljesen hatalmába kerítette. Odáig jut, hogy éjnek idején, zuhogó esőben, Hernando vezetésével nekivág a városnak, meg akar bizonyosodni Don Pedro csalfaságáról. A csel tehát sikerült. A félreértések azonban hamar eloszlanak, kiderül, hogy Don Pedro egy percig sem volt hűtlen imádott hölgyéhez, és Donna Juana boldogan nyújtja neki a kezét.

A darabot magyarul 1950-ben mutatta be a Magyar Színház (mint a Nemzeti Színház akkori kamaraszínháza). A főszerepben Bajor Gizi egyik emlékezetes nagy sikerét aratta.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)


LOPE DE VEGA: A KERTÉSZ KUTYÁJA

(„El perro del hortelano”, 1613-16 körül. Komédia 3 felvonásban. Fordította: Gáspár Endre 1949.
Szereplők: 9 férfi, 4 nő.)

A szerelem nem tiszteli a rangot, a szív parancsa erősebb, mint a kasztszellem emberellenes zsarnoki uralma: ez a legfőbb tanulsága A kertész kutyájának. A darab hősnője boldogtalanságában nyíltan ki is mondja a merész gondolatot:

„Rang és becsület? Ostoba szavak,
Arravalók csak, hogy megcsaljanak,
Itt tipegünk szűk tömlöcünkbe zárva,
Hiába vágyik ki szivünk, az árva.”

*

A spanyol uralom alatt levő Nápolyban él Belflor szépséges grófnője, a férfigyűlölő Diana. Kezéért ketten is versengenek, Ricardo márki és Federico gróf, de egyik sem tudja meghódítani a gőgös grófnő szívét. Diana férfigyűlölete azonban nem túlságosan komoly, nagy titokban fülig szerelmes daliás titkárába, Teodoróba. Ez mit sem sejtve úrnője vonzalmáról, az egyik szobalánynak, Marcelának teszi a szépet. Diana tudomást szerez Teodoro és Marcela szerelméről. Fölébred benne a féltékenység, és szeszélyes, kétszínű játékba kezd. magába bolondítja Teodorót, egészen megzavarja szegény fejét. A titkár nem valami állhatatos jellem, szíves örömest otthagyná Marcelát a grófnő kedvéért, de hát nem biztos a dolgában. Diana mindent el is követ, hogy bizonytalanságban tartsa. Vele üzeni meg Ricardo márkinak, hogy rászánta magát a házasságra, a márki felesége lesz. Erre Teodoro visszatér Marcelához. Igen ám, de Diana közbelép: levelet diktál Teodorónak, s a levében szerelmet vall neki.  Teodoro fölbátorodva szintén megvallja, hogy szereti, a grófnő most meg visszautasítja. A meggyötört Teodoro erre elmondja úrnőjének a kertész kutyája esetét:

„Van egy példázat, emlékszel-e rája?
Szép mese. Hőse „a kertész kutyája”.
Nem kér a koncból e különös eb,
De ami ennél is különösebb,
Hogy más eb kapja meg, azt sem akarj,
S ha csak közel jön, elugatja, marja.”

Diana rettentően fölháborodik ezen az összehasonlításon, és véresre veri, karmolja Teodorót. De hamarosan meg is bánja, és busás fájdalomdíjat fizet neki. Ricardo márki és Federico gróf el szeretnék tétetni láb alól Teodorót, és éppen a titkár hűséges inasát, Tristánt, akarják felbérelni az orgyilkosságra. Tristán nagy bölcsen zsebre vágja a vérdíjat. Természetesen esze ágában sincsen, hogy gazdájában kárt tegyen. Inkább azon töri a fejét, hogyan boronálhatná össze a titkárt meg a grófnőt. Némi töprengés után rá is jön a dolog nyitjára: az itt a baj, hogy Diana – bármennyire szerelmes is Teodoróba – nem akar rangján aluli házasságot kötni. Ezen igazán lehet segíteni, csak el kell híresztelni, hogy Teodoro valamelyik előkelő főnemes elveszettnek hitt gyermeke. Az agg Ludovico grófnak jut a boldog apa szerepe. Ludovico, nem is sejtve, hogy becsapják, örömmel fogadja el fiának a titkárt. Diana most már boldogan nyújtja kezét Teodorónak. S bár tud a családról, csöppet sem zavarja, hogy jövendőbelije nem igazi gróf; csak az a fontos, hogy a világ nemes embernek higgye.


A kertész kutyája és a Donna Juanához hasonló témát dolgozott föl Lope de Vega kortársa, Augustin Moreto is, s ez Közönyt közönnyel („Desdén con el desdén”) címen vált világhírűvé. Kolozsvárott már 1825-ben bemutatták. A kertész kutyáját a Madách Színház adta elő 1949-ben, a női főszerepet Bajor Gizi játszotta. Moreto darabját újabban Donna Diana címen elevenítették föl.

K. Á. (KREUSS ÁGNES)



LOPE DE VEGA: SEVILLA CSILLAGA

(„La Estrella de Sevilla”, 1617 körül. Verses tragédia 3 felvonásban. Fordította: Fáncsy Lajos 1838, Gáspár Endre 1954.
Szereplők: 12 férfi, 3 nő, néma személyzet.)


A szenvedély és kötelességtudás belső küzdelmének magas hőfokú tragédiája e mű is, akárcsak Corneille Cidje, nagyságukban és gyarlóságukban egyaránt igazi reneszánsz jellemek küzdenek önmagukkal és egymással becsületért, szerelemért.

*

Estrella Taberát Sevilla csillagának nevezik, mert ő a város legszebb, legerényesebb fiatal leánya. Amikor Merész Sancho király bevonul Sevillába, meglátja egy ablakban a szép hölgyet, és attól kezdve elszántan, minden eszközzel azon munkálkodik, hogy megszerezze magának. Az árva Estrellát bátyja, Busto Tabera nevelte, s féltő gondoskodással óvja minden veszélytől. A király megkísérli Bustót fényes udvari méltósággal engedelmes hívének megnyerni, hogy megnyíljon az útja Estrellához. A gyanakvó Busti azonban kettőzött gonddal őrzi húgát. Estrellának van már választottja: Don Sancho Ortizt, a sok csatában edzett lovagot szereti. Mindketten alig várják már, hogy Busto beleegyezzék házasságukba. De ez éppen most halasztani kívánja az esküvőt, mert a királynak zavarában azt mondta, hogy húgának nincs még jegyese, s most nem akarja meghazudtolni magát az uralkodó előtt. Közben a türelmetlen király váratlanul a Tabera-házhoz hajtat, de a gyanakvó Busto alázatos udvariaskodásba burkolva kiutasítja – inkább ő követi urát a palotába. Ám a király erre is számított, s míg a vigyázó házigazdát eltávolította, kerítőül küldi maga helyett Sevilla Csillagához sötétlelkű udvaroncát, Don Ariast. Estrella büszkén utasítja el, de a király követe mégis eléri célját: ráveszi a szolgálót, Matildét, hogy csempéssze be éjszaka úrnőjéhez a királyt. Az álarcos uralkodó merényletét csak az hiúsítja meg, hogy ezen az estén Busto szokatlanul korán tér haza otthonába. Feltartóztatja az ismeretlen betolakodót, s az zavarában elárulja kilétét. Busto azonnal tudja, hogy valóban a királlyal áll szemben, de úgy tesz, mintha nem hinné s csk a király nevének kijáró tiszteletből engedné meg az idegennek szabad elvonulását. Ez sérti a király önérzetét, karddal ront Bustóra, de nem kerül sor párviadalra köztük; fáklyások közelednek, és a király jobbnak látja, ha elmenekül, mielőtt felismerik. Másnap hajnalban Don Arias jelenti az uralkodónak, hogy Busto a palota párkányára felakasztotta áruló szolgálóját.

A király rettenetes haragjában Busto életére tör. Don Sanho Ortiz lovagra bízza a gyilkosság végrehajtását. annyit mond Don Sanchónak, hogy egy felségsértést kell megtorolnia, de a halálraítélt nevét csak levélben adja át. A lovag alattvalói kötelességtudásában habozás nélkül vállalja a királyi parancsot. Megdöbbenése határtalan, amikor már a palotán kívül elolvassa leendő sógora halálos ítéletét. Szolgája meg ekkor hozza Estrella levelét, hogy készüljön föl az esküvőre, mert a történtek után Busto sürgeti, házasodjanak össze még aznap. Adott lovagi szava, a király igazságosságába vetett hite azonban szerelménél is, barátságánál is erősebbnek bizonyul. Becsületes párviadalban megöli Bustót.

Ahogy végzetes tettét elkövette, lelkiismeret-furdalása határtalanná lesz. Követeli, hogy végezzék ki mint gyilkost, de nem árulja el felbujtóját, a királyt. Merész Sanchóban is fölébred az önvád és alig várja, hogy a vádlott rá hivatkozzék. Ezalatt a kétségbeesett Estrella kikéri a királytól bátyja gyilkosát, és el is nyeri az engedélyt, hogy szabad akarata szerint álljon bosszút rajta. A porig sújtott leányban a szerelem mégis legyőzi a gyűlöletet. Szabadon engedi foglyát. Sancho méltó Estrella lelki nagyságához: nem él szabadságával, önként visszatér a börtönbe. A király a város bíráit akarja most rávenni arra, hogy enyhe ítéletet hozzanak, de Sevilla tanácsa hajthatatlan. Merész Sancho nem tehet már mást: meg kell vallania, hogy Don Sancho Ortiz az ő parancsára ölte meg Bustót. A bírák erre felmentik a lovagot, és a király, hogy gyalázatos tettét valamelyest jóvátegye, össze akarja adni a szerelmeseket. De sem Estrella, sem Don Sancho nem fogadja el a király tervét: szeretik is, becsülik is egymást, mégsem lehetnének együtt boldogok, mert örökké közöttük lebegne a halott Busto árnya.

A Sevilla Csillagát a Nemzeti Sínház 1838-ban mutatta be Estrella Hivatal Anikó volt. A király szerepét Egressy Gábor, Don Sanchót Fáncsy Lajos, Bustót Bartha Miklós alakította. Azóta nem játszották.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)



LOPE DE VEGA: A HŐS FALU (FUENTE OVEJUNA)

(1618 körül. Verses dráma 3 felvonásban. Fordította: Gáspár Endre /Gyilkos falu/ 1947; A hős falu /Fuente Ovejuna/ 1954.
Szereplők: 8 férfi, 4 nő, néma személyek.)

A zsarnokság ellen felkelő és diadalmaskodó nép csodálatos forradalmi drámája a Fuente Ovejuna. Lope de Vega szeretettel ábrázolta benne az igazságért és a szabadságért vívott küzdelem paraszti hőseit, s egyben a feudális önkénnyel szemben az abszolút királyi hatalom magasabbrendűségét mutatja be.

*

Fernán Gómez, a spanyol Calatrava lovagrend parancsnoka, feudális önkénnyel uralkodik ősi birtokán, Fuente Ovejunában. Amikor Aragóniai Ferdinánd és Castioiai Izabella egyesítik uralmuk alatt országaikat, Gómez komtur rábírja a lovagrend tapasztalatlan fiatal nagymesterét, hogy foglalja el Ciudad-Real erődítményét seregével, és ezzel nyissa meg az utat az új Spanyolországba a portugál király, Alfonz előtt. A győztes ostrom után a komtur diadalmasan vonul vissza birtokára, hogy folytassa kicsapongó, kegyetlen életét. Most éppen a falu bírájának szép és okos leányát, Laurenciát szemelte ki prédául. Fogdmegjeivel kastélyába akarja hurcolni őt is, mint előtte már annyi szerencsétlen társnőjét, de Laurenciának sikerül elmenekülni. Régóta szerelmes a leányba egy fiatal falusi legény, Frondoso, de a szép Laurencia mostanáig csak játszott vele. Eddig még senki iránt nem ébredt szerelem a szívében. Röviddel Fernán Gómez hazatérte után a két fiatal az erdei pataknál beszélget, amikor közeledni hallják a vadászó nagyurat. Annyi idejük van éppen, hogy a legény a bokrok mögé rejtőzhet, amikor megjelenik a komtur, leteszi íját és rátör Laurenciára. Frondosóba kétségbeesett bátorságot önt a szerelem: előlép, felkapja a komtur íját és ráfogja gazdájára, hogy Laurencia sértetlenül elmenekülhessen.

Ettől kezdve vad bosszúvágy sarkallja ellenük Fernán Gómezt. A történtek után Laurencia már viszonozza Frondoso érzelmeit. Éppen esküvőjüket ülik, mikor a komtur martalócaival ráront az ünneplő tömegre, elragadja a mátkapárt, hogy a rég áhított lányt megkaparintsa, a vakmerő ifjút pedig kegyetlenül kivégeztesse. Fuente Ovejuna népe a végsőkig felháborodik a zsarnok újabb gaztettén, és amikor tépett ruhájában közéjük ront a komtur karmaiból elszabadult Laurencia, gyűlölettől lángoló szavaira bátorság száll beléjük. A férfiak rátámadnak a komtur kastélyára, és Laurencia vezetésével csatlakoznak hozzájuk az asszonyok is. A komtur, mit sem sejtve a közeledő népítéletről, Frondoso kivégzésére készül, mikor rázúdul a felkelt parasztság. Kiszabadítják a foglyot, Fernán Gómezt és hitvány csatlósait pokolra küldik és kinyilatkoztatják, hogy ezentúl csak a királyi pár hatalmának rendelik alá magukat.

Az udvarban ezalatt híre jár, mi történt Fuente Ovejunában. Az uralkodó a törvényes rend védelmére vizsgálóbírót (inkvizítort) küld a községbe, hogy nyomozza ki a komtur gyilkosát. Fuente Ovejuna hős népe azonban felkészült már a vallatásra: mindannyian megfogadták egymásnak, hogy bármennyire kínozzák, gyötörjék is őket, csak azt felelik, minden kérdésre: Fuente Ovejuna ölte meg a komturt. És az inkvizíció válogatott eszközeivel sem csikarnak ki más választ senkiből sem. Ezt vallja a meggyötört nő, ezt a kisgyerek, aggastyán és a falu tréfamestere is. Az inkvizítor tehetetlen velük szemben, kénytelen jelenteni a királyi párnak, hogy vagy kiirtja Fuente Ovejuna egész lakosságát, vagy megkegyelmez valamennyiüknek. A falu népe a király udvarába, Izabella és Ferdinánd elé járul azzal a kéréssel, hogy ők uralkodjanak ezután rajtuk. Az uralkodó pár meghallgatja a falu kérését, és bocsánatot ad mindenkinek.

A drámát a Madách Színház 1952-ben A hős falu címen mutatta be.

L. M. (LÁZÁR MAGDA)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.