2018. máj. 30.

Lauka Gusztáv (1812-1902): Petőfi Sándorhoz (1847. febr. 25.)




Lelked a szabadság föllengő madara,
Oda emelkedik csattogó szárnyával,
Hol közel van a nap, tisztább a levegő,
Nincsen rabszolgaság, nyaktörő igával;
Hol a szép természet országa kezdődik,
Hol e rút világnak határa végződik.

Onnan hangzik dalod és zeng szabadságot
Egyenlőn a világ minden emberének;
Magasztos lelkeddel együtt érez lelkem –
Azért tetszik nekem felülről az ének:
Én is szabadságot, szabadságot kérek,
Egyenlőn a világ minden emberének.

Költő vagy! az Isten is annak teremtett!
Régen túlhágtál a mindennapiságon,
S bár a fellegekhez ragadt fel szellemed,
Üdvös magot szórtál széjjel a világon.
Magot, - mely ha kikél, virágzik s megérik –
Jogot követelnek, - azt többé nem kérik.

Üdvözlégy, barátom! A nép apostola!
Amire törekszel, nehéz lesz elérni,
Régen szenved a nép, megszokva a jármot,
Kilencz századon rá tudták beszélni.
De annál nagyobb lesz az erők küzdése,
Ha lehat közibök szép dalod zengése.

Utánad törekszem, bárha el nem érlek,
Tetszik nekem az út, amelyen te haladsz.
Czélod: sok szenvedő millióknak üdve,
Én ott alig lépek, - hol te bizton szaladsz.
Elég, hogy szellemem szellemed megérti,
S amiért te küzdesz, szintén megkisérli.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása