2018. máj. 31.

Lauka Gusztáv (1812-1902): Petőfi Sándor sírján (1850.)




Hol nyugszol, melyik föld takarja tetemed,
Kinek keze tett jelt megfagyott szivednek?
Barátid sem tudjuk, mégis fölkeresünk,
Láthatlan szálain az emlékezetnek.

Felkeresünk síró, bánatos kebellel,
Költői egünknek lehullott csillaga,
Felkeresünk igaz, nemes önérzettel,
Mert bár korán vesztél, - büszke rád a haza.

Kedves dalaidban egykoron így szóltál:
Tomboló paripák, s harczi moraj között
Múljék el életem. Meghallgatott az ég –
Lelked jobb csillagba csaták közt költözött.

Tomboló paripák nyargalták keresztül
Kard s szurony sebektől vérező tetemed,
Senki, senki nem volt befogni szemeid,
Csak a hir nemtője, csak az gondolt veled.

Az virraszt melletted, több száz éveken át,
S neved dicsőségét akkor is említi –
Midőn szerencsétlen, de erős nemzeted
Talán egy jobb kornak szelleme hevíti.

Hol nyugszol, melyik föld takarja tetemed,
Kinek keze tett jelt megfagyott szivednek,
Barátid sem tudjuk, mégis fölkeresünk
Láthatlan szálain az emlékezetnek.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása