2018. máj. 31.

Kozma Andor (1861-1933): Petőfi szobra (1882.)




Fényes idők magasztos dalnoka!
Ércz-szobrod ott áll, im a közteren.
Silány és törpe kor tevé oda,
Mely tud bámulni, de követni – nem;
Ezrével alkot gépet a jelen, -
De férfit, eszmét, - óh! azt nem terem.

Mily más idők! – mikor szent éneked
Egy nemzetet szólita talpra föl –
S varázsán a magyar nem rettegett
A félvilág erős seregitől…
Epignod a nép szemetjeből
Bandát toborz ma, mely boltokra tör.

Mikor a szenvedélyed elragadt,
Te akkor is királyvért szomjazál:
„Akasszátok föl a királyokat!”…
Ha téved is, nagy a költőkirály…
Nyomodba ma sakter-poeta jár
Kiből csak sakterek bakója vál.*

Nézz érczszemeddel végig e hazán:
Ahány dicsőt találsz, mind ismered.
Békés munkában, gyilkos harcz zaján
Bajtársaid valának mind neked.
Fogyó csapatjuk, mint egykor veled,
Védi a szent, a nagy eszményeket.

S nézd, mit teszen az ifjú nemzedék:
Szitokra az ajk, ütésre a kar…
Óh, jaj! néhány rongy évtized elég,
Hogy ezzé legyen a dicső magyar!
Nézd és legyen a szellemed vihar
S tisztitsa meg legünk’ villámival.

(* Czélzás egy versre, melyben egy költő, ki akkoriban előkelő helyet foglalt el az irodalomban, a szerencsétlen eszlári sakterek felakasztását követelte. Az év, mikor Petőfi szobrát lelepleztük, általában a vallási türelmetlenség másodvirágzásának örökké szomorú emlékű éve volt. (K. A. jegyzete.)

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása