2018. máj. 31.

Komócsy József (1836-1894): Petőfi szülőháza előtt



- Kis-Kőrös. –

„Itt születtem én ezen a tájon –„
Petőfi.

Itt ringott hát egykor az a bölcső,-
Bölcsője a dalok nagy fiának!
Üdvözöllek te szerény kis hajlék,
Leborulva áldlak és csodállak!

Itt, az alföld tengersík vidékén,
Itt született, itt volt szép világa;
Itt kelt szárnyra repülő sas lelke,
Hol a rónák végtelenjét látta.

Itt repült fel magas gondolatban
Tul a földön, felhők közelébe,
Hol mosolygva nézett rá Dunától
A Tiszáig nyuló róna képe.

Nem paloták márvány-csarnokában,
Itt látta meg azt a napvilágot,
Mely mióta égi utját járja,
Olyat mint ő, vajh mi ritkán látott!

Hegy ha volna, - vagy csak domb e tájék,
Azt mondanám: ez is Horeb bokra,
Melyből az Úr szent igéje tört ki
Örökfényü, lobogó lángokba:

Lelke láng volt, melynek fénye mellett
Fölmelegszik e hazának népe,
Az a nép, kit nagy szeretetével
Oda ölelt végtelen szivére4

Ő ha szólott dalban itt e népről:
Nem hallottunk soha édesebbet!
Büvöshangú és lágyhúru lantján
Hő szerelem tündér álma zengett,

Könnyeiben könnyeinket láttuk,
Örömével örömünket zengte:
Rózsaerdőn majd dalos madárka,
Majd meg tépet felhő volt a lelke!

S ha megharsant a honszerelemről
Érczes ajkán a serkentő ének;
Fölriasztá érző viszhangját a
Rajta csüggő honfi bús szivének.

Hallottuk a lánczok vad csörgését,
És láttuk a fényes kard aczélját,
Dalai a völgyön és a sikon
Száguldtak, mint a viharzó szél át!

S hol – Szabadság! – zászlóid lobogtak,
Tirteuszként rohant a csatákba:
Ágyudörgés nem zengé túl hangját,
Még hősebb lett a honvéd, szavára!

És midőn a harczok bőszült lelke
Vérbe fult a gyászos, szörnyü éjben:
Ott esett el, mint óhajtá szive,
Szabadságért, a szent csatatéren!

Ott esett el!... Ámde a halál sem
Tépheté meg fénylő koszoruját:
Üstökös lett fenn a csillagok közt,
Ott járja most halhatatlan utját!

Egy világra szórja szét sugárit,
Megcsodálják az idegen népek;
S dalait, mik szivéből fakadtak:
Visszazengik sikok, erdők, bérczek,

Sirja hol van?... Azt ne kérdezzétek!
Lantját, kardját nem lelé meg senki;
Halhatatlan, örök dicsőségét
E kis hajlék egy világnak zengi:

Itt született, itt ringott bölcsője
A szabadság s szivünk dalnokának!...
Törpe minden palota előtted
Szerény hajlék!... Én csodállak, áldlak.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása