2018. máj. 19.

Komócsy József (1836-1894): Az első éjfél 1876.




A zokogás már csendre vált,
Az ég vette át im a gyászt,
A könyet a deres füvek,
S a téli szél a bús fohászt.
Sötét éjben fehérlenek
A tört szivek emlékei:
A bánatos márványkövek,
S készülnek Őt köszönteni.

Mert im’ a szellemóra üt
S a sírok mind meginganak!
Nyilnak a kripták ajtai
S élővé lesz sok holt alak.
A levegő megfényesül,
S dicsőitő dalt zengenek,
Kiknek szivök rég porladoz:
A sírból kikelt szellemek.

A szellemek kara:

Szent városunkban üdvözölve
Legyen köztünk a nagy, dicső!
Fáklyája bár ketté van törve,
Nem oltja azt ki az idő;
Lángjának örök fénye mellett
Csillagot bír már nemzete.
Ki köztünk foglalál ma helyet!
Légy itt is üdvözölve, Te!

Batthyány Lajos szelleme:

Az eszme, melyért omlott vérem,
Diadalt nyert nagy életében!
Miért küzdöttem és elestem,
Kivívta Ő a pályabért;
Immár nyugalmam visszatért:
Síromban is lehet pihennem.
Koszorumnak véres rózsája
Ragyogjon az ő homlokára!

Vörösmarty szelleme:

Szivedből vettem én a hangot:
„Hazádnak rendületlenül!”
De nincs is szív, mely át nem érzi
S e dalon lángra nem hevül;
Babéromnak, mely hervadhatlan,
Egy részét kell, hogy neked adjam.
Vedd hát énemnek jobb fele –
Ez barátságom szent jele!

Szalay László szelleme:

Nagy századoknak magvát láttam
Lelkedből kelni ki,
Melynek virágát a történet
Gyümölccsé érleli.
Oh, mért nincs tollam, hogy megirjam
Dicső történeted,
Mely élni fog, örökre élni
Minden idők felett!

Toldy Ferencz szelleme:

A jövőbe jelölvén utat,
Neved nem fog ismerni multat.
Ki ugy élt, mint Te: mindig él a’
S neve örökre fényes példa:
A szó, az irás és a tett
Lelkesül emléked felett!

Lendvay Márton szelleme:

A világot jelentő deszkán
Az igazságot keresém,
S vélve, hogy itt, vagy amott lesz tán:
Saját énem elfeledém.
Te megtaláltad ott, hol nehezebb.
Szellem-testvér egy Aristid Veled!

Hegedüsné szelleme:

A nép legédesebb dalában
Oh, mennyi igaz, tiszta láng van!
Szivednek minden dobbanása:
Egy dal lehet a nép ajkára.

Gyermekek szellemkara:

Ki életedben ugy szerettél,
Most, hogy ide közénk bejöttél:
Üdvözletünk fogadd, fogadd!
Majd sírunk virágillatával
Lelkünk hozzád mulatni járdal:
Ez mit lényünk a bölcsnek ad.

A szellemek kara:

Szent városunkban üdvözölve
Legyen köztünk a nagy, dicső!
Fáklyája bár ketté van törve,
Nem oltja azt ki az idő:
Lángjának örök fénye mellett
Egy csillagot nyert nemzete.
Ki köztünk foglalál ma helyet:
Üdvözlégy Nagyság szelleme!

*
És a mint zeng a szellemek
Magasztos üdvözlő dala,
Közöttük zordan megjelen
A halál sötét angyala:
„Egy óra!” szól, s a sírkövek
Inogni kezdnek szerteszét,
S a bezárult sírok felett
Nem hallani csak az éj neszét.

S az éj sötét, csillagtalan.
A világ egy nagy temető:
Az égnek mély borulata
Élők fölött is szemfedő.
Az álom, miként a halál,
Befogja szemünk csöndesen,
S megjelenik a látomány
Lelkünk előtt bús éjfelen.

Forrás: Deák-album – Emlékkönyv – Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Budapest, 1876.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése