2018. máj. 23.

Kiss Tamás: Egy kripta előtt



A pusztító kéz így irgalmazóbb,
az éhes föld se szív el oly olcsón.
Ó ki tud bennünket összefogni
túl az Időn, köveken, koporsón!

Én itt mindig olyan nagy úr voltam,
nem is kellett magam vigasztalni,
és most olyan szörnyű a gondolat,
hogy: jaj meg kell halni, meg kell halni.

Tenni kéne valamit s nincs erőm.
Úgy érzem, már nyílik az ajtó rám.
Alkonyodik. A zsebembe nyúlok
és csendesen felhúzom az órám.