2018. máj. 30.

Kerényi Frigyes (1822-1852): Petőfi Sándornak (1844)



Válaszul P. S. Kerényi Fr.-hez cz. költeményére

Hogy is ne szóljak vissza pár soron
Dalodra, te pogány Anakreon,
Ki még az égben is, kemény dolog!
Csak bort s szerelmet énekelni fog.
Őszinte vagy, lepletlen, egyenes,
Ki álvirágot dísznek nem keres,
De nyilt szavadra, pajkos verselő,
Még engemet is vehetnek ám elő!
Mámorvitéznek tarthat annyi lány,
S szakadni fog kosár, kosár után.
Csépelni fognék akkor lantodon,
Míg összetörném, rossz Anakreon!
Tudod, boros pohárt szép hölgy utál,
Mert véle tán vetélkedésre száll:
Birván, mi szinte gyújt és mámorit,
Bűvös szemeknek gyémánt-kelyheit.
Óh, amióta ittam ily pohárt,
Mellemben a szív tétovázva járt,
És én a többit bár meg nem vetem, -
Minden borok fölött ezt szeretem!
Nem árt talán e kis nyilatkozás;
Jobb, szólok én, mint szóljon róla más.

És most te hozzád, elpártolt szinész,
Ne bánd, hogy álmod feledésbe vész!
Ha több lett volna álomnál, tudom,
Te meg nem álltál volna féluton;
De álom, álom, tarka buborék
Fog még teremni másutt is elég!
Szinész mit épit, dől még kéz alatt,
Egész országa néhány pillanat.
Mi boldogabb, kit Istenünk szeret,
Oltván belé teremtő szellemet,a
Hogy zengené, mi mást titkon hevit,
A földi lét örök szentségeit.
Sziven ragadta egykor ősömet,
Szárnyára kaphat ujra engemet,
És a nagy éjben alvó unokát…
Ezt gondolám, emlékezvén reád.
Nagy szinapd ez, élhetsz e szinpadon
Kín és gyönyör közt, hirben, szabadon!
Mert, hol megannyi szárny emelkedik,
A dal bilincse is majd megtörik.
S a dalnak, melyet itt-ott hó fedez,
Meleg napokban koszorúja lesz!
Reményeink tavaszt sugárzanak,
Legyünk mi benne zengő madarak:
Pacsirta-nép föld- és éggel rokon,
Keltvén, riasztván ékes hangokon,
A honmező hogy népesülne fel;
S tegyük örömmel, amit tenni kell!

Irtad: szeretsz, s égőn szeretettel,
Miből föléd búnak felhője kel.
Most miden óránirnod kellene:
Fájó kebelből legszebb a zene.
Ha ujra látod a szép gyermeket
Mely jó szivednek más világa lett,
Csókold meg, mondván: ezt egy jó barát
Lehelte a nagy távolból reád,
Ki híven érti lángtelt kebelünk,
Ki nem perel s okoskodik velünk,
Hogy, sorsnak, észnek ellenére bár,
Köztünk a szerelem villáma jár.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása