2018. máj. 24.

Karátson Endre (1933-): Lépcsőházi novella




Kórházszínű világosság sápadozik a lépcsőházban napestig, éjszaka pedig, tejüveg burából, gyengébb, de ugyancsak sárgás fény hull a falakra, nagyjából egyenletesen. Árnyéksávok ilyenkor csupán a lépcsőkanyarban keletkeznek, meg az emeleteken, a fűtőtestek alatt. A lépcsőket az emeletektől üvegajtók választják el, hogy a meleg megmaradjon a lakások közelében. Így gyalogszerrel közlekedni egyik szintről a másikra meglehetősen kényelmetlen, különösen csomaggal: az ajtók ugyan kitámaszthatók, ám ha az illetőnek mindkét kezében van valami, például egy szatyor és a aktatáska, akkor már bonyolulttá válik a művelet. valamelyiket le kell tenni vagy átvenni a másik kézbe, s e döntést magát is némi tétovázás előzi meg, aztán tolni vagy húzni az ajtót, mely ha nem támasztják ki, légsűrítéses rugójának engedelmeskedve visszaugrik, becsípi az áthatolót, s ha ez közben elosztotta csomagjait két kezében, satuba szorulva kénytelen vergődni; ha viszont kitámasztja az ajtót, akkor meg a becsukással gyűlik meg a baja, különösen annak, aki elfelejtette egy kézbe csoportosítva átvinni a tárgyakat: megint választania kell, hogy letegye-e az egyiket (melyiket?) vagy átvegye-e a másik kezével (melyikkel?), s persze sokan ráunnak a körülményeskedésre, inkább lábukat veszik igénybe, ami hagyján, ha már az emeleten állnak, akkor csak hátrafelé taszítanak talpukkal, s az üveglap visszalendül; ha viszont ráléptek a felfelé emelkedő lépcsőfokra, akkor visszafordulva, bokát becsavarintva, kampóként kell használni a lábfejet, úgy behúzni maguk mögött az ajtót, ami szerencsés esetben, hajdani tornász emlékek felélesztésével sikerülhet, de járhat nemkülönben billentéssel, s akkor bekövetkezik az egy lábon, kidülledt szemmel, drámai arcjátékkal eljárt harci tánc, amelynek esélyei két fő- s ennél is több alcsoportra oszthatók: végződhet alig remélt helyrebillenéssel, s egyúttal az ajtó becsukásával, ám ugyanúgy az ajtó alattomos nyitva maradásával és bokacsavarintásos kampózás újrakezdésének elkerülhetetlenségével, amely ismételt harci táncra perdíthet kedvezőtlenebb esetben; de végződhet még kedvezőtlenebb esetben eltenyereléssel, ami az irányt illeti vagy a lépcsőházba vagy vissza az emeletre; igen kedvezőtlen esetben pedig hátrazuhanással valamelyik irányban, s ez, ami a fájdalmat illet, járhat szemmel alig észrevehető hámleválástól véraláfutásos, ökölnyi duzzanáson át hónapokig gipszbe pakolt ficamig mindennel, amire csak a teremtő hasonlatosságára alkotott emberi anatómia módot nyújt; és a test a jelen igen kedvezőtlen esetben nem minden, hiszen tele szatyor is van kezében, s akár előre, akár hátulra vágódik a tojás, hogy csak a szárnyasokból önműködően kitüremkedő tömegcikkről essék említés, s vegyüléskor már hányásra emlékeztető paradicsommártás, narancslé, üvegben konzervált sárgarépa elhagyásával, szóval akár a lépcsőkre, akár az emeletre vágódik csak a tojás, akkor is ott van a rondaság, a nehezen mosható. Újra kell ráadásul kezdeni a bevásárlást, feltéve, hogy képes rá a zúzódásos test, vagy hogy az épen maradt test, mely úgy állt meg a lábán, hogy szatyrát elvetette, nem csőszik el a műkövön nyúló fehérjében, s ekképpen nem sorolódik a második főcsoport valamelyik alcsoportjába. Hozzáteendő, hogy aki történetesen ügyelt az első emeleten a két csomag egy kézbe vételére, és zavartalanul be is húzta maga mögött az ajtót, az a következő emeleten, elfáradva vagy türelmét vesztve, hajlamossá válhat a bokacsavarintásos kampózásra, s akkor ott kell eljárni a harci táncot, vagy ha ott nem, még magasabban, egyre zihálóbb tehetetlenséggel, olyan kalimpáló szívvel, hogy az már halálfélelemmel egyenlő, amit még tetőz az emberileg elkerülhetetlen bosszúság, hogy mindez miért nem az első emeletek következett be.

Szerencsére van felvonó. Elvben így az emeletre igyekvőnek csak az odavezető folyosót kell végig gyalogolnia, ami az utcai üvegkapu után mindössze három további üvegajtóval való szembesítést jelent. Igazi akadályt azonban csak az első képez, mert ez önműködően záródik a házalók, bibliamagyarázók, agitátorok és egyéb nem kívánatos elemek kirekesztése végett. Betörők kívül esnek a számításon, azok úgyis álkulccsal érkeznek és érthető okból üres kézzel. Meg a házmester nem mindig lebzsel a folyosón: hol bezárkózik fülkéjébe és fantasztikus regényeket olvas, hol meg csak úgy tesz, mintha bezárkózna, valójában a lépcsőházban mászkál, és szórakozik az üvegajtókkal. Ilyenkor a mindkélt kezében csomaggal érkezőnek le kell bizony valamelyiket raknia s kezdheti a kulcs keresését, mely rendszerint nem a szabad oldalon rejtezik, úgy hogy előbb-utóbb meg kell szabadulnia a másik csomagtól is. Hiába, jobb kézzel bal zsebben bajos valamit megtalálni. S mihelyt megkerül a kulcs, a további már gyerekjáték. A következő üvegajtó már vállnyomásra is enged, a harmadikhoz vezető folyosó kétoldali tükörfalán a cipekedő maga is láthatja, hogy egyensúlyát semmi sem fenyeget. Legalábbis a ami a testit illeti, ugyanis a lélekbe magába költözhet nyugtalanság a visszfény megkettőződésétől, ettől a három dimenziós érzéstől, melyből kettő valótlan, de amíg tart, kétségessé teszi a harmadikat. Aki legyőzi balsejtelmeit, az visszatérhet földi másához, ha érdemesnek tartja magát kettős teherrel, például szatyorral és aktatáskával cipekedőként szemlélni, olyan megjelenési formában, amilyenben festő, szobrász szakmai előítéletből az emberkép megörökítését visszautasítja. Ilyen művészetellenes helyzetben fordulhat elő, hogy a szatyros, aktatáskás önarckép kiegészítődik a házmesterrel. Három házmesterrel ráadásul, s egészen addig hárommal, amíg a harmadiknak az üvegajtó mögötti nesztelen elősompolygása által keltett zavar el nem múlik. Hatan keresztezik így egymást, mert ez esetben visszasokszorozódik a feszengő modell is, aki tekintetét a sokaságban ide-odakapkodva csoportosítja három jobb kézben tartott csomagját a három bal kezében tartotthoz, hogy a házmester három jobbját megszoríthassa. Teljesen mindegy ennek, üres vagy tele kézzel érkezik-e a lakó, ő nyújtja a magáét, baljával hegyes szakállkáját simogatva, melynek sárgás színe a lépcsőház sápadtságát idézi. Tehát, noha a harmadik üvegajtó is nyílik vállnyomásra, a folyosón belülre kerülve sem lehet mindig eljutni a felvonóhoz a csomagok átrendezése, illetve az egyik földre helyezése nélkül. S jó tudni azt is, hogy a házmester a harmadik üvegajtó mögül dolga végzetten szokott elősompolyogni, s nem olyankor, amikor az emeletei üvegajtókkal szórakozik és el van foglalva. Dolga pedig az, hogy a felvonó üvegajtajára kiakasszon egy spárgán lógó papundeklit a „Nem működik” felirattal.

(Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 42-43. o. – 1995. 7. sz. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - Pesti Szalon Könyvkiadó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése