A bölcset jó sorsában már a holnap
ijeszti, jajgat, sír, bajt várva, bőt,
balsorsában meg víg nótát dalolgat,
mert tudja, hogy hamar jobb sorsra jut.
De jaj, velem mi lesz, hisz kínom oly nagy,
halálos vágyat, gondot, háborút,
hordok magamban, mely folyvást nyomorgat,
mert sorsom ez, vagy végzet szabta út?
Sőt lelkem úgy magához rokonítja,
úgy viseli, mint formáját a szikla,
s nincs mód egy percnyi enyhülést se lelnem.
Eszmélkedik a bölcs, de nem a balga;
érzem halálom, s nincsen gyógyír arra,
úgy átaljárt dárdájával szerelmem.
Ford.: Lator László
Forrás: Más fény nem
kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése