2018. máj. 24.

Határ Győző (1914-2006): Hazátlanul




míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje

most már nekem nincs többé az Óhaza számára időm: nemsokára minden tengeren   t ú l   - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal

megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget odaát Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de aki jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel, aminek elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad odaát Európában?

... Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget, mozgalmaidban pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem nem lehet – milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek, mondjátok elevátorok?

... a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol a gyárak ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon – melegtelen napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység volt ez a balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése: balkáni, bivallyal ballagó Európa!

... eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az utak, el, mert mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav ... a művelt utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten bámulni a cirkálók fegyverzetét, bámulni fegyvergyűlölő bátorsággal ... ó! Hamburgi szénkikötő, mint a fák törzsébe a szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de bevésted belém daruid panasznyikorgását

barátságtalan Bábelem, egyetlen várossá összeterjedő Nyugat, de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe az ikonok, a kincses övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb reménytelen udvarló bátortalanságával – de sokat!

... a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján, a tavalyi inger... a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák, katonák!... késő

a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a szelet, a gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az engesztelhetetlen halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés üli meg a helyet: a tüdők... a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak

a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek vánkosöble

idillikus csengetés a szemetesnek és a kedélyesen, tréfából összeütköző villamos, mert az utca ring

a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén (tükrösen rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér, kecses pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!

- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen szentek haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...

(„Exultate! Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről, vandál ricsaj... a vadak! a vadak!)

Most hát, Időtenger... Megmostam a lábam benned Hullámtalan, abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök

míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? ... Most már: ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -

nemsokára minden tengeren   t ú l   - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal
  
(Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 17-18. o. – 1995. 7. sz. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - Pesti Szalon Könyvkiadó)