2018. máj. 1.

Gómez Manrique (1412-1490): Egy hölgyre, aki elfedte arcát




Szívem szökve elszaladt,
mihelyt feltűnt termeted,
mivel felismertelek,
alighogy megláttalak.
Éjszínkendőd takarhatta
volna arcod bár ezerszer:
arra nem lehet hatalma,
hogy én ne ismerjelek fel.

Megmutatkozott alatta
kedvességed, lényed bája,
rejtőzésed gráciája
mindenestül megmutatta.
Úgy, hánykódva izgatott, dúlt
dühöm s zavarom között,
a szemem is odafordult,
ahová szívem szökött.

Kit eleven láng emészt el
azért, ki őt elítéli,
mások szenvedő szívével
nem tud együtt fájni-égni.
Oly szerencsés kínnal kínál
a szerelem, hogy nem érzem
más szeretők szerencsétlen,
idegen bánatait már,
mert ki hű szerelmet érlel,
azt a kedves megigézi,
s mások szenvedő szívével
nem tud együtt fájni-égni.

Ford.: Eörsi István

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.