2018. máj. 18.

Finkel József: Halotti énekek,



melyek  S z ű c s  I s t v á  n  tanár öt éves leánykája
T e r é z i a  koporsójánál, a sárospataki főiskola
énekkar által énekeltettek. Szeptember 10. 1862.

I.
Leltél hát végre is nyugágyat,
Melyhez a szenvedés nem fér,
Kedves leányka! a kinaidtól
Mindörökre megpihentél.
Az boldognak mondunk mi téged,
Mert korán leltél biztos révet.
A földi bú, baj s vész elől;
És állsz immár jobbja felől
A legjobb mennybéli Atyának –
Angyalmezében tisztaságnak,
S izlelsz magasztos élveket,
Mik nem szenyzik be lelkedet.

De mely szó irja le fájdalmát
Méltán szülőid szivének,
Kikbenned annyi szép örömet
S még több reményt veszitének?!
Hiu, világszerü vigasszal,
- Mely inkább bánt, mintsem vigasztal –
Ne nyuljunk szent sebökhöz hát,
De kérjük a menny s föld Urát:
Angyal-gyermekökért cserében
Hogy a hit nemtőjét leküldvén
Szállitson rájok enyhülést,
Önmegadást, reményt, tűrést!

II.
Köny- s fohásszal beszentelve
Visszük, kedves halott!
Koporsód a sír ölébe; -
Oh nyugodj csendben ott!
Ez a végső – ez a végső –
ez a végső
áldás, melyet
Mond rád a vérző szeretet!

Forrás: Sárospataki füzetek 6. évf. Szeptember 29. 1862.