melyek S z ű c s I s t v á
n tanár öt éves leánykája
T e r é z i a
koporsójánál, a sárospataki főiskola
énekkar által énekeltettek. Szeptember 10. 1862.
I.
Leltél hát végre is nyugágyat,
Melyhez a szenvedés nem fér,
Kedves leányka! a kinaidtól
Mindörökre megpihentél.
Az boldognak mondunk mi téged,
Mert korán leltél biztos révet.
A földi bú, baj s vész elől;
És állsz immár jobbja felől
A legjobb mennybéli Atyának –
Angyalmezében tisztaságnak,
S izlelsz magasztos élveket,
Mik nem szenyzik be lelkedet.
De mely szó irja le
fájdalmát
Méltán szülőid
szivének,
Kikbenned annyi
szép örömet
S még több reményt
veszitének?!
Hiu, világszerü
vigasszal,
- Mely inkább bánt,
mintsem vigasztal –
Ne nyuljunk szent
sebökhöz hát,
De kérjük a menny s
föld Urát:
Angyal-gyermekökért
cserében
Hogy a hit nemtőjét
leküldvén
Szállitson rájok
enyhülést,
Önmegadást,
reményt, tűrést!
II.
Köny- s fohásszal
beszentelve
Visszük, kedves
halott!
Koporsód a sír
ölébe; -
Oh nyugodj csendben
ott!
Ez a végső – ez a
végső –
ez a végső
áldás, melyet
Mond rád a vérző
szeretet!
Forrás: Sárospataki füzetek 6. évf. Szeptember 29. 1862.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése