2018. máj. 31.

Fejes István (1838-1913): Petőfi szelleméhez (1884)




Te megdicsőült lángszellem az égben,
Körülragyogva fénylő csillagokkal, -
Mert fényesebb a csillag is az égen,
Mióta honszerelmed lángol ottan: -
Nézz le felülről, nézz le ránk alá
S szemed tüzének ontva sugarát,
Hints ránk a fényből, mely belángolá,
Miként a villám egykor a hazát!

Lement a nap, nézd, nincs egy csillagunk sem,
Sötét az éj, még mécs sem hint világot;
A honfi lelke, hajh! hová tekintsen?
Nem lát vezérfényt s útján égi lángot!
E láng, e fény veled szállt égbe fel
S árván maradt e hon bús éjszakán;
Nincs lobbanó szív, nincsen hő kebel
S nincs lángige a költők ajakán.

Tekints alá, te lángszellem, az égből
És e csapáson könyörülj hazádért;
Dalom hozzád eseng az éji ködből
S lelkem feléd repül egy fénysugárért.
Csengjen dalod mégegyszer e hazán
És vészt sikoltva zengjen ajakad,
Mert amiért te éltet áldozál
Hazádra ujra vész, vihar szakad.

E vérszentelte föld, Árpád hazája,
Átélve századok véres csatáit,
Most érte meg e korcs idők szakába,
Hogy a dal is zsákmányra lesve ámit.
Van már e honban kishitű nem egy,
Ki vakmerően gúnyolja lángodat
És hymnuszát elzengni oda megy,
Ahol te egykor szórtad átkodat.

A honszabadság szent eszméje ellen,
Melynek te bátor vértanuja lettél,
Baglyok huhognak a dalnok seregben,
Azt üdvözölve, mit te megvetettél.
Visszára fordul a szó ajkukon,
Isten: az Én! az eszme: a kenyér!
S ha az segit csak önző czéljukon,
A honfi bűne: honfiú erény!

Lánglelkedet óh! küldd alá az égből,
Uj fénye hadd ragyogjon a hazának!
A honszerelmet szived belsejéből
Öntsd kebelébe még a dal fiának.
A napsugárból fond meg ostorod,
Tisztitsd ki mester, a dal templomát,
Hogy aki szellemedben osztozott,
Magyar dalnok ne adja el honát.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása