2018. máj. 24.

Erdélyi József: Hegy (1963.)




Felmentem én a Pilisre,
mint aki felmenekül
egy magas hegy tetejére,
s úgy álltam ott, egyedül,
ott, hol szarvas, őz, vaddisznó, -
háziállat nem legel,
s minden madár szabadságról,
szerelemről énekel;
köröttem vad csipkebokrok, -
úgy álltam ott, a hegyen,
mint Mózes az égigérő,
csipkebokros Hóreben;
Mózes égő csipkebokra
bennem égett, lobogott,
- ki vagy te, énbennem égő? -
kérdém s - vagyok, ki vagyok! -
szólt az isten, az önérzet
s öntudat tűzistene,
minden halhatatlan költő
halhatatlan mestere;
- vagyok aki vagyok: senki,
mindenki, egyetlenegy! -
s eggyé vált velem, emberré,
óriássá az a hegy.
Kitagadhatott a város, -
álltam a Nagy-Pilisen,
mintha nélkülem nem lenne
ország-világ, semmi sem;
egy bűnös vén világ végén,
úgy álltam ott, egyedül,
mint aki egy vízözönből
magas hegyre menekül, -
mint Noé az Araráton,
egy új világ elején,
s mint Mózes Hóreb hegyének
csipkebokros tetején...