2018. máj. 31.

Endrődi Sándor (1850-1920): Petőfi (1882.)





Szobrának leleplezése alkalmából.

„Szabadság, Szerelem”

Legyen e nap a lelkesedés napja,
A diadal, az öröm ünnepe!
Im, köztünk áll a nagy költő alakja
S örök tanuságul a mult vele.

Mint, hogyha szárnyát a fény összekapja
S felhőkön villog át tekintete.
Való is, álom is. A tenger-árnyból
Szelleme az, mely felcsapkod s kilángol.

Oh tüneményes, szilaj, büszke szellem,
Fölöttünk fénylő, mint az ideál! –
Látunk reszketni fenn a végtelenben
Szikrázó csillagok sugárinál –
Egyedül, magán, utólérhetetlen
és mégis közelebb mindannyinál,
Osztozzék fényeden a föld, az ég,
Meleged mindörökre a – miénk!

Még ott látjuk a zord sivatagot,
Melyen át inség, nyomor vert keresztül,
De hirtelen – mily változás az ott?
A tájon langy-fuvalmak árja rezdül,
Búgnak beszédes, csacska patakok,
Milljó madárnak bűvös dala zendül,
S pezsdül, bimbózik az egész tavasz
Egyetlen hangra… Lantod hangja az!

Ti dalok, lánglelkének alkotási,
Ti csodálatos, örök énekek!
Harcznak dicső, munkának óriási,
Mit érttünk, e hazáért tettetek;
Nem is dalok – a század katonái,
Megannyi tárogató, fegyverek,
Mert a mi áttündöklik azokon,
Csak félig bűbáj, félig: hatalom.

Ti dalok, lelke zengő szárnyai,
Ti emeltétek őt is fel az égbe;
Nézzétek, hogy mer, hogy tud szállani
A szétszakitott lánczokkal kezébe’!
Vele röpülnek szilaj álmai,
Sötét haragja, zúgó szenvedélye…
Mi fog történni, ha oda belép?
Utána egy titán nyomul: a nép!

Remegjen hát az olymp gőzös orma
S pusztuljanak a bitor istenek!
Kúszszék repkény a kőrózsás romokra,
S támadjon uj világ az ó felett!
Az alkotó, teremtő szó kimondva
S ott áll a kunyhó, hol a nyilt egek.
A mythosból nincs más, csak ingoványa:
De fennragyog a puszta s délibábja!

S repültek, szálltak a dalok tovább,
Velök a bűvölet, mosolygva, áldva.
A nemzet, mint tükörben, önmagát,
Először tisztán e dalokba’ látta
S e nemzetet az ámuló világ
Ezekből szereté meg és csodálta…
gy hóditotta meg e szent sereg
A hont, a nagy világot, az eget!

Tegyetek róla fényes tanuságot
Ti bérczek, rónák messze tájakig,
Ahol ábrándok, búk, szerelmek, álmok
- Palotában, kunyhóban – szív lakik;
Népek, kik boldogabb időre vártok
S remény közt hallgatjátok dalait,
S kiknek világa büszkén fenn ragyog:
Ti is, örök, lobogó csillagok!

Mert Sappho nem dalolhat édesebben,
Ha lantján zendül a szerelmi dal,
Sem a fuvalom, mely susogva lebben
S ingó virág-fejecskék közt kihal;
Hulló sugár a titkos éji csendben,
S ha kell, dübörgő, mennydörgő vihar,
Tythaeus lelke támad fel vele
S szétárad az időkön – szelleme!

A szabadságnak, hazaszeretetnek
Őrtornya volt ő. Szent és tiszta tűz.
Csak lángja érje: mozdul, él a nemzet,
Széttöri lánczát bús Prometheüsz.
S míg sorsa minden vért arczába kerget,
Szemébül minden rémálmot kiűz,
Ő az, ki bátran várva a viharra,
A vészharangot megkonditja: „Talpra!”

S felharsog a hadi trombita hangja,
Bömböl az ágyú. Csatára, csaták.
Ott villog a vészben szelleme, kardja,
Ott zengi viharzó harczi dalát.
Aztán – óh! lebukik véres alakja,
S holt tetemén át fújó paripák
Száguldanak el – őt összetiporva…
- A merre néztek, az mind sírja orma!

Im itt is egy pont széles e hazából,
Jelölni, - mely betöltve nincs – helyét;
Ismerjetek rá büszke homlokáról,
Sejtsétek ujra lángtekintetét!
Magasztald őt te közel és te távol,
Az égig harsogtatva nagy nevét!
Hadd világoljon fenkölt glóriája
A merre zúg a népek oczeánja…

Tekints arczára, csüggedező nemzet,
Én viharverte népem, nézz oda!
Dobogj, buzdulj, lángolj fel szobra mellett,
Ahogy nagy lelke értted lángola!
Oh, legyen ez a hazaszeretetnek,
A szabadságnak örök oszlopa
S ha tán ítélet-vész nyomulna rád:
Özönében a mentő Ararát!

Mert nem csupán itt, nem e kis helyen van,
Talapzatot egy ország ad neki!
Eszméi gyújtsanak hát szakadatlan
S ragyogjanak utunkra tettei:
Folyjon a munka, napfényben, viharban:
Az ő álmáért méltó küzdeni!
Hadd teljesüljön az! hogy igazán
Dicső, hatalmas, nagy lehess, hazám!

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása