2018. máj. 7.

BORNEMISZA PÉTER (1535-1585)




A magyar reformáció mozgalmának utolsó nagy harcosa volt; az elnyomókat, „dúló-fosztókat” ostorozó, népéhez hű nagy prédikátorok típusa: kiművelt fő, szenvedélyes szellem, örökké üldöztetett ember a háromfelé szakadt török-német-magyar hazában. Sokoldalú munkássága – írt lírát és epikus költeményt, drámát, elbeszélő prózát és vitairatot – összefoglalta még egyszer a reformáció erkölcsi és politikai eszméit, de túl is nőtt már a csendesen konszolidálódó mozgalom keretein. A nemzeti irodalom igénye és öntudata nála jelent meg először határozottan, e tekintetben előfutára volt nagy tanítványának: Balassi Bálintnak.

Polgári családból született Pesten, korán árvaságra jutott, a felső Tisza-vidéken, a reformáció fő területén nevelkedett. Kassán tűnt fel 1550-ben, valószínűleg a kassai kollégiumban tanult néhány évig; humanista műveltségének akkor szerezte alapjait. Egy diákcsínyért – angyalnak öltözve akarta áttéríteni a kassai várkapitányt – börtönbe vetették. Megszökött, külföldre menekült, megjárta Olasz- és Németország nagy városait, később pedig a bécsi egyetemre került,m int a nagyhírű humanista professzor, Tanner Georgius tanítványa és pártfogoltja. Bécsben adta ki drámáját, a  M a g y a r  E l e k t r á t.

1560 körül hazatért, a Felvidéken telepedett meg, de nyugalmat nem talált. Prédikációi, és főképp saját kis nyomdáján előállított művei miatt nem csupán a királyi hatóságok és nemcsak a feltámadó ellenreformáció üldözte, hanem gyakran a reformált főurak is. Egy ideig Balassi Jánosnál, a költő apjánál keresett menedéket, és ott az ifjú Bálintnak nevelője lett. Később – Ö r d ö g i   k í s é r t e t e k  c. könyve miatt – ismét Bécsbe kellett menekülnie, de ott is elfogták, halálra ítélték; lába törésével szökött meg a börtönből. Újra hazatért, örökös üldöztetésben nyomtatta és terjesztette tovább iratait, végül Detrekőn, Balassi István várában lelt egy kevés nyugalmat. Ott készítette el hatalmas terjedelmű  É n e k e s k ö n y vét, a Balassi-előtti magyar költészet nagy gyűjteményét, és ott is fejezte be hányatott életét.

Színműve: Tragoedia magyar nyelven. (Magyar Elektra.)


BORNEMISZA: MAGYAR ELEKTRA

(1558. Tragédia 5 felvonásban, prózában.
Szereplők: 4 férfi, 4 nő.)


Első igazi drámánk Szophoklész remekművét mintázta. A magyar Elektra azonban nem fordítás; Bornemisza átdolgozta és a maga eszméihez alkalmazta a görög mesterművet; megváltoztatta felépítését, beállított egy új szereplő is (Parasitus), és másképp, „magyarán” jellemezte és értelmezte hőseit és tetteiket.

Ezek a változtatások céltudatosak. Határozott és következetes művészi akarat nyilatkozik meg bennük, bár az természetes, hogy az átdolgozott Elektra nem vetekszik az eredetivel. De figyeljünk csak jobban a jellemekre, a cselekményre! A görög nevek mögött magyar típusok rejtőznek, és az ókori történeten átsejlik a Bornemisza korabeli magyar élet.

*

Aegistus: a mondabeli zsarnok; de ha jobban megnézzük, előttünk áll a XVI. századi Magyarország feudális rablóvezéreinek típusa, akik a kezükbe kaparintották, nem Agamemnón, hanem Mátyás király örökségét. Clytemnestra a század magyar báróasszonyait példázza; feslett életükről Bornemiszának épp elég mondanivalója volt más műveiben is. És Parasitus, az új szereplő? Ő pedig azért kellett a darabhoz, hadd legyen teljes a kör, és ne hiányozzék a nagyurak körül lebzselő, koncleső hízelgők figurája sem.

Mindez jelképes, és nem is a legfontosabb az átdolgozott Elektrában. „Az a kérdés – írja Bornemisza a darabhoz fűzött, latin nyelvű, remek érvelésű utószóban -, az a kérdés, vajon akkor,amidőn a haza durva rabságban senyved, szabad-e erőszakkal szembeszállni a zsarnokkal, vagy pedig arra kell-e várni, hogy az idő hozza meg az orvosságot?” Tűrni vagy cselekedni kell?

Ezt a kérdést – a Hamlet, a III. Richárd csaknem egyidejű kérdését – szólaltatta meg szenvedélyes erővel a magyar tragédia. A két nővér, Khrysothemis és Elektra hordozzák a kérdés feszültségét – szerepük Bornemiszánál súlyosabb, központibb, mint az eredeti műben. Khrysothemis a belenyugvó, a halogató, ő az istenre bízza sorsukat. („Talán az Isten idő múlva más módon fordítja…” – feleli a IV. felvonásban Elektrának, amikor nővére a zsarnok megölésére biztatja.) Elektrát viszont a leszámolás, a bosszú reménye élteti, és nem csupán magáért, hanem – ahogy az utószóban Bornemisza külön is kiemeli – „hogy az annyi éve oly sok csapással sújtott hazája felszabaduljon…”

A két nővér: két felelet, két magatartás a század feldúlt Magyarországán, és Orestes a döntés. A klasszikus minta az ő alakjában telítődött legjobban és a legfegyelmezettebben is, Bornemisza szenvedélyes ítéletmondásával. Orestes a mi Elektránkban: a magyar nép reménye és vágyakozása, hogy jöjjön el a felszabadító nemzeti hős, pusztítsa el a hatalmukban elbizakodott zsarnokokat, és hozzon békét, megnyugvást a népnek. („Jaj nektek,kik most nevettek,mert még sírtok!” – mondja a dráma Bornemisza-adta mottója.) Az átdolgozásból született mű ezzel a tartalommal  illeszkedett bele szervesen irodalmunk fejlődésébe és maradt nagyértékű emléke Bornemisza korának.

Az Elektra – pontosabb címén: Tragoedia magyar nyelven, az Sophokles Elektraiaból nagyobb részre fordíttatott… pesti Bornemisza Péter deák által – Bornemisza bécsi diákéveinek terméke. Magyar diáktársainak kérésére írta és nyomtata ki a tragédiát 1558-ban; feltehető – Bornemisza is utal rá -, hogy a diákok be is mutatták az iskolai színjátszás keretében.

Maga a könyv aztán közel négyszáz éven át lappangott; 1923-ban fedezték el egy példányát a gothai könyvtárban. 1929-ben Móricz Zsigmond nagy tanulmánya hívta fel a figyelmet Bornemisza művének szépségére és nagy nemzeti értékére. Móricz átdolgozta, modern színpadra alkalmazta a Magyar Elektrát; így került sor 1931-ben az első Nemzeti Színházi előadásra.  1949-ben a Nemzeti Színház stúdiója nagy sikerrel mutatta be a tragédiát, 1959-ben pedig az Ódry Színpadon került ismét felújtásra.

CZ. J. († CZIBOR JÁNOS)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.