2018. máj. 19.

Báró Balassi Bálint: Cantio




Óh én kegyelmes istenem!
Mely igen megverél engem,
Kegyelmezz meg már énnékem,
Ne hagyj bünömben elvesznem.

Nem tagadom; mert vétkeztem.
Hitemet sokszor megszegtem,
Rút, fertelmes volt életem;
Kiért lám im megfizettem.

Légyen azért elég immár
Sok búm és szenvedtem nagy kár:
Rút szégyen, ki mint hegyes ár,
Lelkemben keservesen jár.

Hol a te irgalmasságod?
Kivel vertedet gyógyítod:
Hol a te erős jobb karod,
Kivel híved szabadítod?

Régen Dávidot Saultul
Szabaditád, mentéd bútul!
Noha sokszor vétett rútul,
Kiért megverted azontúl.

Ellened való sok vétkem,
Mint Dávidé, olyan nékem:
Kiért – a mint én azt vélem,
Veszett keserves életem.

De te, Dávid jó istene!
Ki az ő szerencséjére
Vetettél bút én fejemre,
Térj hozzám már kegyelemre.

Bűnömön talált búm után,
Könyörülj lelkem fájdalmán,
Tégy szégyent azok orczáján,
Kik rám dühödtek méltatlan.

Engem penig bosszújokra
Emelj fel jó állapotra,
Ne tessék az, hogy hejába
Biztam dolgomat magadra.

Az én keserves életem!
Gyötrettetik az én lelkem;
Gyalázatban tisztességem,
Siralomban az én szemem.

Dihössége gonosz nyelvnek
És rút volta szerencsémnek
Mondott engem éktelennek,
Istentül is elhagyottnak.

Óhajtással, siralommal,
Rakva szivem jajgatással,
Éjjel nappal kinlódással,
Gyötrettetem bánatokkal.

Nincsen immár életemben
Semmi öröm én szivemben,
Ifjúságom elvesztésben,
Gyötrődöm mert én szivemben.

Jaj énnekem kegyes isten!
Ki megverél engem igyen,
Kérlek ments ki nagy hirtelen,
Ne hagyj bűnömben elvesznem.

Próbáidat, ostoridat,
Enyhíts meg már sújtásidat,
Hozzám való jóvoltodat,
Ne veszessem el magamat.

Életemet nagy örömre
Fordítsad tisztességemre,
Mint Józsefet jóhirnévre,
Emelj fel jóállapotra.

Éles és mérges nyelveket,
Verd meg az hitetleneket,
Kik alám ásnak vermeket,
Veszesd bele ő fejüket.

Táplálj engem jóvoltodból,
Látogass meg kegyelmedből,
Szent fiadnak érdeméből
Végy ki halálnak völgyéből.

Régi jeles állapatban,
Hogy tégedet igazságban
Láthassalak vig orczával,
Ki lakozol menyországban.

Kiért, a míg élek itten,
Dicsérlek felséges isten!
Ki könyörülsz ily veszetten,
Áldott légy örökké! Amen.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 78-79. old. – Bp., 1903.