2018. máj. 31.

Ábrányi Emil (1850-1920): Petőfi Sándor (1877. Május 10.)




Szívszaggató volt, míg hozzátörődtünk,
De megnyugodtunk benne:
Porod vegyült a harczmező porával,
Szent föld alatt pihenve…
Kilobbantál felséges meteorként
Az örök éjszakába, -
Villám gyanánt egyszerre ellobogtál,
Csak dörgést hagyva hátra!...

Most jő a hir… óh! ez kimondhatatlan!
Gúnyt űz a kegyes isten
Önnön magából, ha a képtelenség
Valóság lehet innen!
Mi azt hivők: szunnyadsz a csatatéren,
Büszkén hivők, hogy ott vagy!
S most jő a hir, hogy élve eltemettek,
S több vagy a halottnál, mert élő-hallott vagy!

Roskadt szemedben ragyogó nagy multad
Eltorzitott emléke…
Elfonnyadt képed borzalmas rabévek
Kinos tüzében égve…
Váz… rom… hamu! hatalmas szellemed
Vonagló koldusárnya, -
Míg nagy neved, mint halhatatlan phoenix,
Száll örök ifjan ki a nagyvilágba!

Költő, te vagy? Sas aki fent születtél,
Orkánok ikeréül,
Ki a magasban oly magasra szálltál,
Ahol a felhő szédül…;
Kit rabimákból alkotott az isten
Szent, ünnepélyes órán;
Te tudtál volna szolgalánczot tűrni
Gyalázatos rút szolga élet árán?

Ha lázas álom így alkotna téged:
Remegni, sirni fognánk,
S a szörnyű álmon, túl az ébredésen,
Még hosszasan zokognánk!
Irtóztató… ha ez valóra kelne;
Ha egyszer megjelennél
Ónos sírodból s míg eléd borulnánk,
Borzadt szemünk ijesztő réme lennél!

Ha visszajönnél! Nem! nem! soha többé!
Ne jöjj e földre vissza!
E föld hazád még, ah! de megalázott
Nép szégyenkönnyét issza!
„Boszuljátok meg!” így zokognál hozzá
S ő szólna: - Hát nem érted?
Rablód… barátunk, - hóhérod… fivérünk!
Távozz, szegény kisértet!

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása