Amily
szegénynek mondható más keleti fajokéval együtt a magyar irodalom is nem csak a
dráma, hanem általán a tárgyilagos költészet minden nemét illetőleg: épp oly
bőséget, sőt gazdagságot képes a lyrában felmutatni, úgy, hogy a kötött beszéd
terén a többi európai irodalmakkal körül-belől csakis lantos költészetünk
versenyezhet. B e r z s e n y i édes és
hév melancholiája, C s o k o n a i
merész, de nemes fellengése, K i s f a l u d y Sándor tüze, ép magyarsága, V ö r ö s m a r t
y sajátos, ragyogó nyelve és fenséges
hangulata, K i s f a l u d y Károly
tiszta és festői érzelemvilága, B a j z a könnyű, enyhe lebegése, P e t ő f i páratlan gazdagsága és eredetisége, A r a n
y nemzeti zamata, tartalmassága és mély
meggyőződése, V a j d a János sötéten
hullámzó, érzelemdús, fűszeres költészete: szakadatlan láncolattal követik
egymást. De hogy az összhang teljese legyen, T o m p a ihletése-, meleg, verőfényes kedély-világáras
kedves sajátságú láthatárára volt szükség.
T
o m p a első költészetünkben, ki a
kedély benn-rezgő húrját pengeti s a csendes szív mindenütt jelenvaló szent
titkának hangot képes adni, s az ő költészete legvilágosabban igazolja B u l w e r
mondását: „Minden kebel egy külön
v i l á g, csak föl kell deríteni.” Nála a hangulat ereje – mely a
kifejezések epigrammája és a hasonlítások csillogása mellett, a legegyszerűbb
tárgyat is a költészet varázsával képes felruházni – legerőteljesebben mutatkozik.
Mert itt nem a szenvedélyek vihara veri föl a gyöngyöt, hanem a hold édes
világa mutatja új fényben az érzelmek tengerét. Gazdag kedélye minden tárgyban
hamar fölleli és mindenikből magába olvasztja az őt illető vonást; nála minden
egy benső tökéletes érzelemvilágból foly s ezt tükrözi vissza, mint harmat a
napot. Annyi változatosság az egységben, annyi mélység a könnyűségben, annyi
harmónia!
De
ami T o m p á t mindenek felett jellemzi és önálló költői
egyéniséggé emeli: az a derült, üdvözítő világnézet, mely költészetének
alapszínezetéül szolgál. Ihletése sohasem hagyja el s legfellengőbb lyrai
műveiből is a legmélyebb bölcselet sugárzik, a költői tartalom bármi kis
sérelme nélkül. Allegóriái, melyekbe főleg politikai gondolatait előszeretettel
öltöztetni szokta, - hűség, megkapó párhuzam és kerekség tekintetében az
alakítás nem mindennapi tökélyéről tesznek bizonyságot és irodalmunkban tétova
nélküli elsőséget érdemelnek. Ki nem ismeri „A madár fiaihoz” című gyönyörű jelképletét? ki nem érezte a „Madárfészek” idyilli báját?!
T
o m p a mindig különös előszeretettel
fordult a természethez, melynek tanulmánya művei üdeségében, illatában és
egészségében kézzel foghatólag látszik s a „Virágregék”-kel tett- egészben elvétett, de egyes részeiben ragyogó
– kísérletei is éppen ennek és az allegóriák iránti hajlamának köszönik
lételöket.
Régi
költőink közt a forradalom megbuktával kiválóképpen T o m p a
volt az, ki a hazafiúi érzéseknek legrendszeresebb és legidőszerűbb
kifejezést tudott adni; a „Gólyá”-t
–mely két országban titkon is oly hamar lett ismeretessé – nem említve, csak „Levél egy elutazott barátom után” című,
megható mélységű és fenségű költeményéről szólok (mely összes műveiben,
fájdalom, számos bántó igazítással látott napvilágot): ez megjelenésekor az
egész magyar olvasóközönség szívét, mint vatesi kézből jövő balzsam járta
keresztül. Ezeknél fogva T o m p á
t többi költőink közt 1850 után a magyar
közérzület leghívebb és legigazabb tolmácsának méltán nevezhetni, annyival
inkább, mert A r a n n y a l és P e
t ő f i v e l ő a harmadik, kinek
költészetében a nemzeti elemek legtisztábban egyesültek. Erre nézve elég lesz
felhozni páratlan szép népdalait, „Kizöldült
a leveles fa” kezdetű versét, vagy bármelyik költeményét.
Később,
midőn az ébredő nemzeti önbizalom hangot keresett magának, ismét Tompa volt az,
aki K a z i n c z y emlékezetére írt pályadíjas versével a kétség
álmából a hit és lelkesedés hajnalára ébredt nép érzelmeinek kifejezést adott:
e műve az alkalmi versek sorából mind hangulata, mind eszméje által
kiemelkedve T o m p a koszorújának egyik legszebb levele. Ily igéző
báj, ihletés, meleg és zamat csak a géniusz szárnya alól sugározhatik.
T
o m p a - P e t ő f i példájával ellenkezőleg – nem egyszerre
jutott a költői önállóság azon fokára, melyen jelenleg látjuk. P e t ő f i n é
l tulajdonképp vett stádiumokat nem is
igen lehet megkülönböztetni; nála már harmadik, negyedik versében mutatkozik
azon vonás, mely költészetének ismertető jeléül szolgál s későbbi változása
inkább csak a színezés nagyobb erejében, a hang bátorságában és a látkör
terjedésében áll.
Ellenben T o m p a
1848 előtti műveiből csak néha csillámlik elő a kedély azon
tengermélysége és kristálytisztasága, az érzelmek olvatag, de lankadatlan heve
és bűbája, ami lantjának sajátságát képezi, és őt – A r a n y t sem vevé ki – élő legelső lyricusunkká emeli.
A
comicum és gúny mezején már nem találjuk nála az imént kifejtett alkotási erőt.
Kedélyében, a kellő könnyedség és emelkedés dacára hiányzik amaz önfeledt
hajlékonyság és keserű alaphang, mely egyikhez vagy a másikhoz szükségképpeni
tevő rész gyanánt megkívántatik. Különben is, noha T o m p a
az, az Athenaeum korszakbeli költők között, ki a P e t ő f i v e l kiinduló irodalmi fejleményeket
legteljesebben és legtöbb haszonnal fel tudta venni magába, de azért alapjában
máig is azon eszményi iskola híve maradt, melynek lobogója alatt először
megjelent, s mely az élet specialitásai helyett egy minden genre-festést
kizáró, saját világban tartózkodva, a comicum, humor vagy satyra igazi magvát a
költészet tartományából kirekeszti, - aminthogy
V ö r ö s m a r t y ide vágó
művei is csak vége felé, és az újlendület hatásaképpen jelentkeztek.
De
amit T o m p á n á l legelöl kellett volna említeni, azok gyönyörű
népregéi, mondái és elbeszélései, melyek közől „S z u h a i M á t y á s”-a
víg beszélyeink sorában a legelső helyet foglalja el; regéi pedig szinte
egyedül állanak. E regék számára sikerült
T o m p á n a k egy sajátságos,
külön légkört teremteni, mely képét a tárgyhoz méltó varázzsal önti el és az
illusió befejezésének fő eszköze, - lásd a „Bölömbika”, „A vitorlás
csiga” vagy „A tűz” regéjét.
Egészen
véve T o m p a a magyar lyra legkitűnőbb képviselői közé
tartozik, kinek neve költészetünkkel össze van forradva és csak vele együtt fog
elenyészni.
*) Mutatvány szerzőnek
sajtó alól kikerült „Koszorusok albuma” című művéből, mely 14 acélmetszettel a
legpompásabb kiadásban Heckenasztnál jelent meg. – A könyv Bajza Lenke
köztiszteletű írónőnknek van ajánlva.
(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 2. sz. 1863. július 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése