2018. ápr. 30.

Takács Imre (1926-2000): Pihenő falu




Kertünk alatt bánatosan
vadgalamb szól.
Szürke ég még tovább szürkül,
amikor szól.
Lassú lomb még nehezebb lesz,
odébb hajlik,
távolabbról – kapálás
zaja hallik.

Jó esőtől harmatos még
a növényzet,
a sok égő nap után most
újra zöld lett.
Nem mutat már sárga lengést
a vidék sem,
vert aranyba gyűjtögettük
még a héten.

Összegyűlt már a kalászok
sárga bolyha,
levegőzik most a hosszú
kepesorban.
Ha megázik, hamarosan
meg is szikkad,
jön meleg szél, s épül is már
a sok asztag.

De most csend van, parasztünnep,
a kaszások
az illatos, puha szénán
nyújtanak most.
Az a penge hordta ám a
szénaágyat,
amelyikkel kint arattunk
szép vasárnap.

Víz csöpög a levelekről,
béka brekken,
hangja száll a délutáni
hűvös csendben.
A rétekről gombaszedő
lányok jönnek,
hamarosan illata száll
a pörköltnek.

Vadgalamb szól, minden ágról
egyet szólna.
Minden ágról szólni egyet:
lenne dolga!
A sok fától a sok házat
nem is látni,
megelégszik, hát amennyit
be tud járni.

De én soha nem elégszem,
mindig éhes
két szememnek drága étek
a természet.
Gyönyörködtet kicsi kertünk
györgyinája,
gondot ád a kis barackfa
gyenge ága.

Nem gyümölcsöz, még csak éves
lesz az ősszel,
de gyűlik már drága terhe
sok rügyében,
mint a földön összegyűltek
széles táblák
és az első nehéz próbát
 jól kiállták.

Szólt a múlt – hogy: „vetnek ám, de
nem aratják…”
Nézzétekmeg, a legjobbat
kik aratták!?
Pedig többet birkóztak ők
önmagukkal,
mint amennyit nekik kellett
a gyomokkal.

Hogy van olyan,aki nem hisz
önmagának?
És ha szétfoly egyik kétség,
újra támad?...
- Mindig kisebb lesz a kétség.
És a tábla
végre mintegy jólesően
nő a tájra.

Ezt a kicsi fát is ették
ronda férgek,
de a gyenge csemetécske
erősebb lett,
és jövőre hozhat annyi
szép virágot,
megirigylik öles csokrát
a virágok.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.