2018. ápr. 30.

Sipos István: Zalaegerszeg



(Amikor új gyárat kapott)

Csak álltam, álltam mozdulatlan
a hegytetőn, és csodáltam a várost,
amely szült engem, s ölelő karjával,
derűs szemekkel, csodás, virágos
kedvvel most fogad

Tudta, hogy egyszer bocsájtott.
Tanulni küldött, és arra kért csupán,
neveljek én is egy-egy szép virágot,
s díszítsem majdan szélen homlokán,
ha hazajöttem.

Itt vagyok hát, szülővárosom.
Megtértem hozzád. Nem virágot hoztam,
szívem tiéd, tiéd volt és az lesz!
Maradjon nálad, adom, nyugodtan
ezt a nagy szívet.

Akaszd a frissen épült gyárnak
magas csúcsára, mert boldog lesz ottan,
világít éjjel, mint a ki nem alvó
örök parázs, messzi csillagokban.
S hirdeti mindig:

hazajöttem, szülővárosom.
Virágot kértél, én a szívem adtam.
Mert láttam, láttam, megnőttél szépen,
s a virágok nyílnak dúsan a parkban…
nem kell az enyém.

Szépülj tovább, kedves városom.
Szépülj és épülj. Légy az elsők között,
amely virággal, gyárral, emberekkel
régi rongyából újjáöltözött,
amely nagy, s szabad.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.