2018. ápr. 30.

Németh Ferenc: Régi kor üzen



A pentelei dombos határban
egy barátommal arra jártam,
ahol a magas part megszakad.
Alattunk, lent a vén folyó
sustorgó, méltóságos árja
vetett tarajló habokat
s a völgyi alacsony lankákra
a tavaszelői enyhe napra
rakott aranyló foltokat,
és túl az Alföld rónasága
nyúlott a messze láthatárba.

A dombot, melyen éppen álltunk,
árkok szeldelték át meg át
s az árkok mélyén kőszerszámok,
csontvázak, bronzdíszek s urnák
és néhol tüzek nyoma látszott,
kiégett csontok, szenes fák,
elhamvadt, szétporladó ág…
- Alapot ástunk itt és házak
épültek volna, ám a  föld
ölében hordta s árkainknak
mélyén a múltat tárta föl.

Itt körben lent a kőszerszámok
és ott a tűzhely nyoma látszik,
- Az ember hajdan földbe vágott
lakást. – És amit szerte látsz itt,
beszél őróla. – És a csontok
az árkok mélyén és az urnák,
- az ott a régi temető.
A csontok mellett láthatsz bronzot,
- a díszek, - s mellettük a kő,
csiszolva szépen,kiformálva,
mellyel az élet útját vágta.

azzal küzdött az életért
s magával vitte a halálba,
hogy védje magát és meg sem állva
- ha már a közös út véget ért
az élő küszködő világban –
eljusson majd a másvilágra,
egy szebb és boldogabb hazába,
hol találkoznak a régi társak
és gondtalan élnek és vidámak,
hol kín és ellenség s halál
már nincs s a szépség nyugalmat vár.

(…)

Oly mély és biztos az alap:
múlt ezredévek tartják.
jövőnk már ez az alap,
ezt üzenik a balták,
e furcsa, régi kőszerszámok.
„Jövőnkbe nőjetek falak!”
- követelik e földbe vágott
kunyhók, a bronzok, szenes fák
és e porladó koponyák,
e rég halálba hullott csontok,
jajok, bajok, e némaság.

Itt dolgoztunk. Jövőnknek vágtunk
ily mély és szilárd alapot
és itt a múlttal találkoztunk:
az ember itt, ki rég halott,
ezredévek porától fedve,
az üzent nékünk, az adott
újabb erőt a küzdelemre:
ily széles, tiszta távlatot,
hol múlt és jövő összefut
s mint dombról, belátszik az út,
az emberiség rögöt útja.

- Így találtunk egy régi korra,
amint a géppel árkokat
húztunk s a gép, mely zakatolva
elvégzi, mit a gondolat
kimért, kiformált, - kezes álalt, -
vele küzdünk az életért,
vele formáljuk hazánkat,
hogy míg az ember alkot, él,
a boldogságot megtalálja
s a szerelem és barátság fája
hajoljon őrizőn fiára.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.