2018. ápr. 25.

Marikovszky Gábor (1835-1872): Szász Károlyhoz



(Midőn a szent-miklósi papságot a szabadszállásival cserélte fel)

Midőn a hajnal, e tündér leány
Lenyugszik, s csend áll őrül ajtaján,
Midőn az ég, föld olyan hallgatag,
Csak a virág kél, csak a rügy fakad
S a rég elsirt köny nyer csak életet,
Egy régi emlék nem szól-e neked:
Maradj, maradj itt!?

Kisded lakodnak van-e egy zugja,
Mely sohajodról szólni ne tudna,
Gyászolva töltvén özvegy éveid?
Idunádat te még sirattad itt!
Ez érte hullt köny nem szól-e feléd,
Mint egy kesergő, gyönge hiv beszéd:
Maradj, maradj itt!?

Aztán hogy enyhült életad fagya,
S az uj verőfény szivedig hata,
Mely megteremté uj szerelmedet,
Fénnyel szegvén a régi felleget;
E szép tavasznak (immár nyár leve)
Nem ittasit-e illat és lehe:
Maradj, maradj itt!?

Ődöngve járkál, gügyögve röpked,
Szemedbe néz, majd elbú mögötted,
A „kis Ilonka” - - - emlékszel-e még?
Hogy ne! megirtad emlékezetét!
Virágos ágyán e kis, tört virág
Porladozás közt halld, mint szól hozzád:
Maradj, maradj itt!...

És nézd amott a múzsák lakhelyét!
Gyámoltalan lész, - ugy eseng feléd! –
Te alkotád, s mert mén az alkotó
Mi lesz belőle, - elgondolható…
De minden, minden, a mit látsz, a lég,
A fű, a porszem igy kiált feléd:
Maradj, maradj itt!

Oh mennyi emlék, mennyi bú s öröm!
S ha még egy ujabb zárját feltöröm
A multnak, ottan láthatod magad,
Hogy érted köztünk mennyi sziv fakadt…
Annyin szerettünk, annyin tisztelénk,
Oly tiszta szivvel, híven kérlelénk:
Maradj, maradj itt!...

S te mégis elmész!... hát Isten veled!
Menvén, - mi áldást kivánjak neked?
N e  l é g y  c s a l ó d v a! – kevés ember él,
Ki azt elérné a mit hisz, remél. –
Ne légy csalódva! - - De nem, nem lehet!
Hűbb szivek ott nem várnak tégedet…
Menj, ajkamon a bucsúszó lebeg:
Isten veled!...

(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 4. sz. 1863. július 9.)