2018. ápr. 30.

Kövesi Endre: Annie Chertier




Mint mikor a vonat újra meg újra a hídon dübörög
keresztül, úgy zakatol bennem e három szó:
- Annie Chertier halott…

Apró szeplők ültek az arcán és szeme sötétebb
volt, mint téli estéken az árnyak, és még söté-
tebb lett, mikor kacagott.
A csattos cipőket szerette, és szeretett volna
két egészséges gyereket, de meghalt.
Nem ágyban és nem csatatéren.
Rendőrök verték agyon nevetséges fekete gumi-
bottal a nizzai rakparton és nem is akarhatta,
csak „tévedésből”.
De megszidták érte a gyilkost.
Míg élt, pirinyó gyerekeket tanított a nagyha-
talmú betűk titkaira és ezt írták először a
táblára: BÉKE! Aztán, hogy: ÉLJEN FRANCIAORSZÁG!
A tüntetésen is így kiabált.
hallgathatott volna, de a kicsinyekre gondolt,
és lám megölték.
Egészen apró volt, a válla keskeny.
Tudom, másmilyen termetű az Orleansi, de mégis
egészen rá hasonlít.
Csak talán nagyobb egy gondolattal.
Sírjára kék őszirózsákat hordtak az asszonyok,
és Nizzában azóta csak szajhával hálhat a rendőr,
és sokkal több lány van a tüntetéseken.
- Sírok. –
Őérte sírni se szégyen.
Keskeny kezéből kihullt a kréta.
Asszonyok! emeljetek fel helyette száz dorongot,
hogy ti viselhessétek a csattos cipőket és szül-
hessetek izmos gyereket.

- Ahogy Ő akarta. -

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.