Mozdulatlanul hátradőlök,
hozzám simul a téli nap,
havas ruhámat szikráztatja,
és végignyalja arcomat.
Mi ez a zavar a szívemben,
minden kis neszre fölremeg –
ez hát a magány, a kietlen,
csak hó mindenütt és hegyek?
Egy kedves arc tűnik elémbe,
aztán egy lágy leányalak,
a nap – úgy tetszik- szomjas vággyal
körülcsókolja a havat.
Forrás: Szívünk szerinti
törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése