2018. ápr. 30.

Csoóri Sándor (1930-2016): „Rácvölgye”




Enyhén emelkedő,
szelíd dombon állok.
Jobbfelől az országút fut,
mellette egy árok.

lent, a domb tövénél
a Rácvölgye fekszik,
lapályos, sík, gazdag dűlő –
regével dicsekszik.

Hogyha erre járok,
mindig meghallgatom,
mit susog e határ és e
domborodó halom.

Negyvennyolcról regél
igaz történetet:
gyűlöletről, szeretetről
mond nékem éneket.

Negyvennyolcról regél,
arról az időkről,
mikor mint a csikasz csorda
a nádas sűrűből

reánktört az ellen,
császári intésre,
hogy fölfalja szabad hazánk
s megegye „ebédre”.

Hallom, amint mondják,
mesélik a rögök,
hogy szállt részeg kurjantásuk
végig a táj fölött.

Hallom, amint mondják,
mesélik a hantok:
vérre vágyón jött a szerb,rác,
forgatva a kardot.

De nemcsak ezt hallom,
hisz nemcsak ezt mondják,
azt is mondják, hogy szállt síkra
egész Magyarország

és hogy csapott közé
tengernyi zsoldosnak,
hogy zúzta, hogy irtá magját
a reárontóknak.

itt is, ahol állok,
s lentebb is a völgybe
hullt a vére ordas rácnak
patakzón ömölve.

A kaszáktól nem rozs,
test dőlt rendre, sorra:
hazát védő  parasztoknak
halál járt nyomukba.

Nagy János, Simon Pál
és még néhány előd,
itt ásott sírt szerbnek, rácnak,
örökös temetőt.

E dombot azóta
hívják Rácdombjának,
e völgyet is azótátólé
keresztelték „Rác”-nak.

Én a késő utód
meghatódva állok,
s idézem a honfiakat,
a győztes csatákat.

És amíg az alkony
békésen érkezik,
őszi csendben hallgatom ki
szívem veréseit.

Azt dobogja, veri:
készülj fel a harcra,
s hogyha támad, sújts le méltón
minden bérelt gazra,

hogy a hazád annak,
aki orvul törne,
legyen örök, hűvöslő, mély
országos „Rácvölgye”.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.