2018. ápr. 30.

Ancsel Éva (1927-1993): Gálja




Tíz éve múlt – s te álltál égő háztetőn, -
csak könnyű ing, kendő takart a tűz elől –
s te álltál mozdulatlanul, minthogyha láng
minthogyha tűz nem fogna ifjú testeden, -
így álltál Gálja ott, félelmesen.

most rozs súrolja térdedet és arcodat
a nap. – Te szép fejed felvetve állasz ott –
várandós termeted, mint napsütötte fák,
a földdel szinte egybenő – s csak hallgatod,
mint súg, susog mögötted búza, - rozsvetés
s Cimljanszk felől a víz, mint árad és csobog.

S míg állasz ott, felzúg mögötted nagy hazád, -
felzúgnak erdei, fenn Orszk és Tula közt,-
gyökérbilincsbe verve pusztító aszályt, -
homokban nőnek ott a tölgyek és fenyők –
s felzúgnak szélbe nyújtva ágaik a fák. –
Te állsz s  mohón lesed cserjék első neszét,
mint magzatod felől az első moccanást.

S csak zúg mögötted nagy, mély kék egű hazád.
Sziklák zúdulnak Volgáján, a Don vizén
s habok, hegyek fölé magasan nő a gát.
Cimljanszkból zúg a víz, vetés susog feléd
s amint vigyázod magzatod kedves zaját –
s erdők zúgását hallgatod, - homok felett
először moccan rezzenőn, tengernyi ág.

S míg állasz nagy hazád tenyérnyi kis rögén,
virrasztva földjein, az érő rozs felett –
a fák, a gátak s turbinák fölébe nősz,
oly nagy leszel, őrködve nagy hazád felett.
Hátad mögött Kuznyeck sötét szenével állsz
s félelmetessé nő várandós termeted,
mint fenn, a reccsenő, az égő háztetőn,
mikor csak ing, kendő takarta testedet.
S kik küldenének rozsra, lenre sáskarajt,
elébük állsz, - elűzve minden dögmadárt –
akár aszály elébe Tula erdei
s a Volga,Dnyeper, Don hulláminak a gát.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.