2018. ápr. 30.

Ancsel Éva (1927-1993) Elszegődtem




A cserje, mely gyökért ereszt,
egyszerre élni, lombosodni kezd, -
én elszegődtem s így lett vélem is.
Hozzád szegődtem el, ki társam vagy nekem,
hozzád s még hány, meg hány ezerhez –
Fülöp mamához Epresújfalun,
kit annyira szerettem
s a bányaőrhöz Annavölgy aknáinál,
ki oly szigorral álla  posztján-
én hozzátok szegődtem el s szabad vagyok.
Vagy talán szabad lehet s teremhet,
kit nem kovácsol hűség semmihez –
s új ágat hajthat az, kit nem kötöz gyökér?

Száll levél, szeleknek rabja vagy,
Amerre kénye-kedvük űz, csak arra szállasz –
de lám, a száz-gyökér-kötözte tölgy szabad –
ne őr felette sodra szélviharnak –
s ki mondja azt, hogy rabként tartaná a föld,
mely néki adja minden gazdag nedvét,
e föld, amelytől fája termő és erős?!

A száz6-gyökér-kötözte tölgy szabad.
S én is szabad vagyok, hisz elszegődtem.
Szabad vagyok és oly erős,
hogy kedvem támad hívni vad vihart,
próbálja rajtam pusztító dühét –
rajtam próbálja gőgösen
s meglátja majd, hogy mily erős
kit száz meg száz gyökér kötöz.

De végtelen a föld – s még hány meg hány gyökért,
óh, mennyit kéne még eresztenem,
hogy még ezer s annál is több kötözzön mindahhoz,
mit itt az ég alatt szeretni megtanultam,
e virradó, csodálatos szép ég alatt –
hogy énbelém szívódjék földünk élete,
bennem verődjön vissza boldog dobbanása,
ha táncot ropnak rajta május ünnepén –
s jobban sajogjon nékem az, ha új vetés helyett,
még elborítja itt-ott völgyeit a gyom.
S hogy nőjjön szívemig –
gyökért eresztve nőjjön szívemig,
minden darabka föld,
mit ember szántott s ember forgatott.

Szabad legyek, mint sűrű-ágú tölgy,
mely szélviharban is szilárdan áll
s minél mélyebb gyökért ereszt, annál magosbra nő.

S szabad legyek, akár te vagy, te hű madár,
ki mindig visszatérsz – s ez adja biztos röptödet –
ki visszatérsz s oly szép dallal tudod köszönteni
lombokban s fényben gaz6dag, ismerős hazád.

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.