Tavaszi
szellő suhant végig a rónán, mikor Gyulai 1851. májusában Gyömrő vidékéről
elköltözött. Egy nappal előbb indulhatott, mint grófja, ki családjával együtt
12-én vasúton tette meg a Gyömrőtől Szolnokig terjedő utat. Míg ugyanis gróf
Teleki Domokos Mezőtúron túl Geszten a vele rokon Tisza-család kastélyában
tartott pihenőt* (* Teleki Domokos gróf
útjának adatait a gróf számadáskönyvében az 1851. május 12-tőlmájus 24-ig terjedő
bejegyzések szolgáltatták. A számadáskönyv a gernyeszegi Teleki-kastély mai
urának, Teleki Domokos grófnak tulajdona; neki mondok hálás köszönetet azért,
hogy a könyv tanulmányozását megengedte.), addig Gyulai az útról kissé
letérve, valamivel tovább, egészen Nagyszalontáig haladt, hogy láthassa Arany
Jánost s néhány szép órát töltsön el otthonában. Az első találkozás évtizedekre
szóló barátság alapját vetette meg, minő csak férfias jellemek között
fejlődhetik ki. Gyulai délelőtt érkezett Szalontára s alkonyattal búcsúzott.
Ezalatt sokat beszélgetett Arannyal Petőfiről, az irodalmi viszonyokról, majd
gyönyörködött a művészi töredékekben, melyeket kérésére Arany a Toldi második és harmadik részéből olvasott
fel. Egyaránt mély benyomást tett reá Aranynak igénytelen, mégis gazdag
egyénisége s egyszerű, mégis összehangzó családi köre, úgyhogy Szalontán
nemcsak irodalmi eszményképét ismerte meg közelebbről, hanem megértette a
költői magány jelentőségét is.* (* Gyulai
Pál: Erdélyi úti benyomások. Papp Ferenc bevezetésével és jegyzeteivel. Olcsó
Könyvtár. 2009-2013. sz. 1921. 21-26. l.). Látogatása május 14-re eshetett,
minthogy 15-én már Teleki Domokos gróffal Nagyváradon találkozott.
Nagyváradon
túl Gyulai egy kocsira került egy fiatal gazdasági gyakornokkal, Szabó
Lajossal. Nevük is egymás mellett áll Teleki Domokos gróf számadáskönyvében az
1851. évi máj. 15-i váradi bejegyzésekben a nekik juttatott útiköltségekkel
együtt. Útjok mind magasabbra emelkedett s a Királyhágón túl a Sebes-Körös
partján mély völgyek alján kanyargott tova. Körülöttük hullámzott az erdő,
zúgott a vízesés. Mint a gazdasági gyakornok öreg gazdatiszt korában beszélte,
Gyulait költői lelkesedés fogta el Erdély határán, s a kocsiról leszállva,
kigombolt mellénnyel haladt a meredek országúton felfelé, hogy tele tüdővel
szívhassa be a friss hegyi levegőt.* (* Szabó
Lajos felsőszőcsi gazdatisztnek szóbeli közlése.) Annál inkább lerontották
a viruló hegyvidék hatását a forradalom dúlásának s az önkényuralom
berendezkedésének nyomai: a leégett vagy lakatlan épületek s az egyenruhás
német tisztviselők. Fájó érzéssel látta Gyulai viszont szülővárosát, Kolozsvárt
is. Hasztalan kereste benne a régi, pezsgő magyar életet, mindenfelé néptelen
utcák, tengődő intézmények, ismeretlen arcok fogadták: idegen kézre került a
szülői ház is. Nem csoda, ha szüleinek s csatatéren elhalt barátainak emléke a
temetőbe vonta. Útirajza szerint ezúttal két napig időzött Kolozsvárott; az
egyik nap – vasárnapi élményeiből következtetve – máj. 18-a, a másik 19-e
lehetett, úgyhogy 19-én délután még Erdély új kormányzójának, Schwarzenberg Károly
hercegnek ünnepies bevonulását is láthatta. Hazafiúi reménységét leginkább
élesztette a színház, a nagy közönség s a derék színtársulat, hol főképp
Hidassyné Prielle Kornéliában régi ismerősre is talált. Úgy látszik,
Szigligetinek máj. 18-án előadott énekes vígjátékát, a Házassági három parancsot nézte végig.* (* Kolozsvári Lap. 1851. 217. május 20-i, keddi szám.) Erre mutat
útirajzában az a megjegyzés is, hogy a karzat Kolozsvárott is zajosan
megtapsolja a magyar népdalokat.
Mintha
a viszontlátás komor hangulatait a borult égbolt is növelni akarta volna,
Kolozsváron túl esősre fordult az idő. Gyulai – saját szavai szerint – nagy sárban
ment keresztül Tordán, s egész Marosvásárhelyig verte az eső. Kedélyét
különösen lehangolta a vidék, melyek útja keresztülvitte, az oláh-lakta Mezőség
kopár hegyeivel, szűk völgyeivel s mogorva tekintetű népével. Éjszakára
útitársával, a gazdasági gyakornokkal együtt éppen egy mezőségi faluban egy úri
lakban kellett megszállnia, s a kifosztott szobák, az összezúzott bútorok rémes
történeteket beszéltek neki a felizgatott oláhság vad szenvedélyeiről.* (* Gyulai Pál: Erdélyi úti benyomások. Olcsó
Könyvtár. 2009-2013. sz. 40-45. l.)Ha azonban Gyulai 20-án Kolozsvárról
elindult, két nap múlva a szakadó esőben is eljutott Marosvásárhelyig. Vele
körülbelül egyidőben érkezhetett oda gróf Teleki Domokos is, ki tordai s
marosludasi kiadásait máj. 20-i kelettel jegyezte fel számadáskönyvében. Mire
Gyulai Vásárhelyből kiért, a nap megvilágította a rétek között kanyargó Marost
s a folyó partján meghúzódó barátságos kastélyokat. Egy óta múlva feltűnt a
magas jegenyefák ormai között a gernyeszegi kastély piros kupolája is, hogy
köszöntse az érkezőt s tartalmas élményekkel kecsegtesse a nyugtalan költői
lelket. Máj 23-án már az egész utazó társaság bevonulhatott a kastélyba. E
napon Teleki Domokos Vásárhelyen még ajándékot adott ugyan, 24-én azonban
Gyulai útiköltségeinek megtérítésével a Pest és Gernyeszeg közé eső összes
kiadásait lezárta.* (* Lásd Teleki
Domokos gróf számadáskönyvében az 1851. május 23. és 24-i feljegyzéseket.)
Máj 23-át jelölte meg Gyulai is megérkezésének időpontjául Pákh Alberthez máj.
24-én írt levelében.* (* Kucz Aladár:
Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei. Nyugat. 1911. 727. l.)
A
vadregényes természet, mely Gyulait erdélyi útján körülvette, varázserővel
élesztette fel a szülőföldnek azt a szenvedélyes szeretetét, mely letűnt
nemzedékek szellemi hagyatékaként szállott az erdélyi lélekre. Minél tovább
hallgatta Gyulai a madárfüttytől hangos erdőt, a zajongó hegyi folyót s a
sziklák között csörtető patakot, annál inkább érezte, hogy ezer meg ezer
ifjúkori emlék és sejtelmes ábránd köti bérces hazájához. Az egymásra torlódó
útiképeket s a költői kedély hullámzásait foglalta művészi egységbe Gyulainak Erdély
határán című költeménye.* (* Nagyenyedi
Album. 1851. 40. l.) Benne a biztos vonalú vázlatokon éppúgy megérzik a
benyomás frissessége, mint a viszontlátás örömének s fájdalmának költői
nyilatkozásán a lírai közvetlenség. Valószínű, Gyulainak nem is volt ideje az
aprólékos rajzolgatásra, s még a úton vethette papírra költői sorait. Ezt
sejteti maga is Szilágyi Sándorhoz 1851. jún. 8-án írt levelében, mikor – saját
szavai szerint – azért nem ír Erdélyről mert rövid költeményében mindent
kifejezett.* (* Gyulai Pálnak Szilágyi
Sándorhoz írt levelei – köztük az 1851. jún. 8-i levél is – a Nemzeti Múzeum
levéltárában vannak.) Abból meg, hogy jún. 8-i levelében ismét kolozsvári
benyomásaihoz tér vissza, arra a következtetésre juthatunk, hogy Gyulai már
Kolozsvárról elküldte költeményét Szilágyinak. Még teljesebben feltárta Gyulai
úti emlékeinek gazdag tartalmát az az útirajz, melyet Néhány nap Erdélyben majd Erdélyi
benyomások címmel név nélkül hozott 1851. július elején s augusztus közepe
táján a Pesti Napló.* (* Néhány nap
Erdélyben. Pesti Napló. 1851. 396. júl. 4. és 397. júl. 8. sz. – Erdélyi
benyomások. Pesti Napló. 1851. 432. aug. 16. és 433. aug. 18. sz. – Papp
Ferenc: Arany János és Gyulai Pál első találkozása. Irodalomtörténeti
Közlemények. 1916. 75-78. l. – Gyulai Pál útirajza Erdélyi úti benyomások
címmel újra megjelent Papp Ferenc bevezetésével az Olcsó Könyvtárnak 2009-2013.
számaiban 1921-ben.) Az első cikket jún. 21-én, a másodikat jún. 26-án
küldte el Gyulai Lévay Józsefnek, a Pesti Napló azonban különösen a második
rész közlésével nagyon megkésett.* (* Lásd
Gyulai Pálnak Lévay Józsefhez 1851. jún. 21. és jún. 26-án írt leveleit. Gyulai
Pálnak Lévay Józsefhez írt leveleit Csernák Béla, nagyváradi ref. lelkész, a
Királyhágó-melléki ref. egyház főjegyzője, engedte át tanulmányozás végett.
Lekötelező szívességét ezúttal is hálásan köszönöm.) Az útirajz híven
tükrözi vissza az út kimagasló mozzanatait: a nagyszalontai látogatást, Erdély
határának átlépését, a kolozsvári napokat s a mezőségi élményeket. A rajz
hűségét igazolja az is, hogy a benne foglalt adatok pontosan megegyeznek Teleki
Domokos gr. számadáskönyvének bejegyzéseivel. Gyulai azonban míg a hegyi táj
szépségeit, Erdély társadalmi és politikai viszonyait vázolja, éles
megfigyelésein keresztül itt is, ott is megvillantja előttünk ábrándos
hazaszeretetének fényét. Már itt feltűnik a később kialakuló Erdélyben című költeménynek egyik
jellemző sora, e mély értelmű sóhajtás: „Szép vagy Erdély és szerencsétlen!”* (*
Az Erdélyben című költemény a Budapesti
Visszhang 1852. május 9-i számában Szülőföldemen címmel jelent meg. A
költeményt Gyulai 1851. aug. 24-én, tehát az útirajz írása után küldte el
Szilágyi Sándornak; levelében ugyanis azt írja, hogy egy költeményt csatol
hozzá,m ely az egész, a feldúlt Erdélyt illeti.). Éppen e mély líraiságánál
fogva kerül Gyulainak erdélyi útirajza Petőfi Úti leveleivel közeli rokonságba. Míg azonban Petőfi prózájának
inkább a lírai egyéniség merész kitörései adnak értéket, addig Gyulainak
erdélyi útirajzában a prózaírás művészete, elsősorban a fejlett prózai stílus
emeli ki az úti emlékek valódi értékét. A hatás nem is maradhatott el. A Pesti
Naplóban a lapnak egyik erdélyi levelezője hálásan köszönte meg a névtelen
cikkírónak, hogy Erdély ügyeit oly híven ismertette.* (* Az erdélyi levelező, ki egy kis négyzetet használt írói jegyül, Retteg
vidéke szept. 5. címmel látta el cikkét a Pesti Naplónak 1851. szept. 16-i
számában.) Pákh Albert is, mihelyt Gyulai útirajzát olvasta, a maga humoros
modorában lelkesen üdvözölte barátját, az érző szívet s bátor lelket, a
szeretetreméltó s okos stilisztát.* (* Lásd
Pákh Albertnek Gyulai Pálhoz 1851. júl. 6-án írt levelét Kuncz Aladár
közlésében az 1910. évi Nyugat 1549. és 1550. lapjain.)