Szóval imádkozik az ember,
S a szó imádságnak hazugság.
Szótlan imádkozik a tenger,
Némán imádkoznak a puszták.
Az égbolt leborul a földre,
A föld szivét az égre tárja
És éjszin pluviálét öltve
Nehéz csend tornyosul a tájra.
A füvek némán harmatoznak,
Eleven bűnüket lemossák,
Új fénye gyúl a csillagoknak
És misét mond az ájtatosság.
Ne szólj most; nézz a csillagokba,
S megindulsz: vár a puszta csendje,
S a szó hazug terhét ledobva,
Némán merülsz a végtelenbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése