2017. jún. 23.

Végh Mátyás: Péter istenvolta


- Legenda –

Krisztus egyszer egy szép reggel
Utra indul szent Péterrel.
Nem lovon vagy szamárháton
Mentek át a rónaságon,
Hanem csak ugy gyalog szerrel,
Mint szokott a szegény ember.
Lassu e mód, de biztosabb
S hozzája még gyönyört is ad.
Ámde Péter szép eszével
Ezt az előnyt nem éri fel.
Bár nem mondja, de mutatja,
Hogy a gyaloglás untatja,
Sőt ugy titkon egyre sohajt
Elárulva azt az óhajt:
Hej ha volna, módja volna,
Felülne egy délczeg lóra,
Puha nyereg, biztos kengyel...
Ugy haladna kényelemmel!
A szamár sem megvetendő,
Rajta az út megtehető:
Biztos léptü szelid állat
Széles háta, jó kínálat.

Krisztus a sok sohajt hallva
Végre is csak megsokallja,
Hátra néz hű Péteréhez
S hozzá kezd ily szép beszédhez:
„Tudom, ne is mond te nékem,
Sohajtásod mire véljem:
Felült Laczkó a nyakadra,
De ha délczeg ló akadna,
Vagy ha az nem, hát egy szamár,
Akkor, tudom, nem sohajtnál.
Pedig ti is jól tudjátok,
Hogy nincs annál nagyobb átok,
Mint mikor a zabos lóra
Néha rá jön a bolondja:
Ütöd, vered, mind hiába,
Szépen ott hagy a hinárba.
Hát még az a szamárféle
Hogy ha a vizpartra ére
S tükörében megpillantja
Jó egy asszony, tehént hajtott
A bornyával s arra tartott.
Kérdi Péter: „Hova, merre?”
„Hát csak ide, hát csak erre...
Legelőre a határra,
Lakjék jól a szegény pára.”
S avval egy párt reácsapott
S ismét hazafelé tartott.
„De hát asszony”, kérdi Péter,
Mi lesz már most a tehénnel?
Ki viseli néki gondját?
Ki szoptatja meg a bornyát?
„A jó Isten” – mond az asszony –
Nekem otthon dolgom vagyon.
Kenyért sütök estebédre
Hevitnem kell kemenczébe,
Kaszálónk van kinn a réten,
Meg kell lenni még a héten.
Nem folytatja tovább a szót,
szép csendesen elballagott.
Szóla Jézus: Nó lásd Péter
Gondolj most már a tehénnel,
Te vagy Isten, reád hagyta
Vigyázz, hogy ne jöjjön bajba.
S a nyakába Szent-Péternek
Egy karikás ostor termett,
Hogyha szükség volna rája,
Legyen mivel dirigálna.
S im csak nehány pillanatra
Jön egy rakás bögöly fajta
S neki esik az állatnak,
Többé békén nemállhatnak:
Kunkoritott bojtos farkkal
Tehén, borju messze nyargal.
Zsong utánuk a sok féreg,
Eszi Pétert mérges méreg.
S mert a tiszte ugy kivánja
Ostort bontva neki vága.
Fut lihegve bokron, árkon
Túl a harmadik határon.
„Boczi, boczi!” kiáltozza,
Már a mint a sorja hozza.
De azok ám nem figyelnek
Most a völgynek, majd a hegynek
Futnak, futnak
Ahogy tudnak,
És Szent-Péter
- Nem venném fel
Legalább is száz forintér –
Tehént, borjat utol nem ér.
Itt átesik, ott bukdácsol
Szurva, tépve a bogáncstól.
Alig liheg, alig birja
Képzelhető nagy a kinja.
Öreg este lett, a mire
A két állat szelidüle
S ő még nyargal, váltig nyargal
Észbomlasztó vad haraggal.
Be is érte utoljára
Bosszankodva hogy igy jára.
Visszahajtá a két párát
S hallá Jézus dorgálását:
- Látod Péter, látod, látod,
Hogy tudnád te a világot
Ugy vezetni, ahogyan kell,
Mikor nem birsz egy tehénnel...?
A mit Isten reád biza
Az erőddel ne élj vissza;
De tul se lépj a határon,

Szégyeneddé hogy ne váljon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése