2017. jún. 23.

Csifó Salamon: Gondolatim



Nyugtalanság egész életem.
Gondolkozom...
Gondolat gondolatot ád...
Szívem közel a kétségbeeséshez...
Értelmem világa homályosul...
Emlékem tévedez.
Kikötnöm... nincs hova.
Mi vagy te szív, miképp vagy alkotva?
Hogy minél közelb állsz a végső dobbanáshoz,
Annál inkább tüzeled elmémet tovább... tovább...
Hát már meg nem lelem miután kutatok?
Segély s világosság számomra elfogyott?
Bejártama földet, al ég határait,
Leszálltam pokolba, fel a mennyországba,
Elmém szanaszét járt keresve mindenütt,
Hol a Mindenható, ki elébe boruljak,
Kinek könyörögjek, kit hévvel imádjak,
Akitőlmegértsem,
Hogy én honnan jöttem?
Mi vagyok és miért?
Kitől megkérdezzem,
Higgyek-e tovább a jövő életbe?
Amelynek, azt mondják, sohase lesz vége.
Mi vár ott mireánk földnek gyermekire?
Szigorú ítélet avagy kegyelem-e?

Jártam és kutattam,
De lám mind hasztalan.
Hitlenség s kétkedés
Voltak útitársam.

* 
Újra elindulok, újra gondolkodom...
Most szemeim nyílnak,
Körülem fény támad,
Elmém szabadabb lesz.
Szívem is földobban.
Az örök hatalmat már látom mindenbe,
A kicsiny fűszálon, a végetlen űrben,
Földön és tengeren, szellőn, mennydörgésben,
Felhőn, napsugárban s emberi kebelben.
De hát honnan jöttem?
Ez nem ember dolga,
Az Istenség titka.
Mi vagyok én itt lenn?
Szerető, kegyelmes, édes jó Atyámnak,
Méltatlan és bűnös, gyarló és lázadó,
De sírva könyörgő, megbocsátást esdő
S remélő gyermeke.
És miért vagoyk itt?
Percim s alkalmimat arra fölhasználni,
Hogy feladatom e földön teljesítsem.
Senki sincsen ide ok nélkül teremtve.
Azt az isteni célt,mely ott áll előttünk,
Meg kell közelítnünk.
Munka vezet erre együtt türelemmel. –
Kételkedésem egy jövő s örök létben,
Nem zavarja többé szívem nyugodalmát.
Hiszen mi a halál?
Egy percnyi fájdalom, pillanatnyi küzdés,
Egy kapu e létből az örök hazába,
Ahol nincsen felhő, nincs bánat, bántalom,
De szünetlen napfény és törhetlen béke.
Hol a szegény sem kér több a gazdagtól,
Sem a gazdag nem fél kincsét elorzóktól.
Hol egyenlőség lesz s aztán testvériség,
Ott érezni fogjuk az Isten kegyelmét.

*

Tovább nem kutatok,
Nyugalomra hajlok.
Hit és szeretet volt, amivel indultam,
Él már reményem is a világítja utam.

* 
Mit az elmenem ért, a kéz meg nem foghat,
Hittel, szeretettel föltalálhatod azt.
Borulj le, imádkozz, de ne kétkedéssel,
Ne csak az ajakkal, de tiszta érzéssel.
Hogyha erőd elhagy, a bűnöd meg terhel,
Emelkedj, ne csüggedj, bánatidat űzd el.
Higgy s bízz az Istenben, szeresd őt végtelen
És ő eljő hozzád, hogy téged segéljen.
(London)

Forrás: Unitárius Közlöny 2. kötet 1889. január 1-ső szám