Nyugtalanság egész
életem.
Gondolkozom...
Gondolat gondolatot
ád...
Szívem közel a
kétségbeeséshez...
Értelmem világa
homályosul...
Emlékem tévedez.
Kikötnöm... nincs
hova.
Mi vagy te szív,
miképp vagy alkotva?
Hogy minél közelb
állsz a végső dobbanáshoz,
Annál inkább
tüzeled elmémet tovább... tovább...
Hát már meg nem
lelem miután kutatok?
Segély s világosság
számomra elfogyott?
Bejártama földet,
al ég határait,
Leszálltam pokolba,
fel a mennyországba,
Elmém szanaszét
járt keresve mindenütt,
Hol a Mindenható,
ki elébe boruljak,
Kinek könyörögjek,
kit hévvel imádjak,
Akitőlmegértsem,
Hogy én honnan
jöttem?
Mi vagyok és miért?
Kitől megkérdezzem,
Higgyek-e tovább a
jövő életbe?
Amelynek, azt
mondják, sohase lesz vége.
Mi vár ott mireánk
földnek gyermekire?
Szigorú ítélet
avagy kegyelem-e?
Jártam és kutattam,
De lám mind
hasztalan.
Hitlenség s
kétkedés
Voltak útitársam.
*
Újra elindulok,
újra gondolkodom...
Most szemeim
nyílnak,
Körülem fény támad,
Elmém szabadabb
lesz.
Szívem is
földobban.
Az örök hatalmat
már látom mindenbe,
A kicsiny fűszálon,
a végetlen űrben,
Földön és tengeren,
szellőn, mennydörgésben,
Felhőn, napsugárban
s emberi kebelben.
De hát honnan
jöttem?
Ez nem ember dolga,
Az Istenség titka.
Mi vagyok én itt
lenn?
Szerető, kegyelmes,
édes jó Atyámnak,
Méltatlan és bűnös,
gyarló és lázadó,
De sírva könyörgő,
megbocsátást esdő
S remélő gyermeke.
És miért vagoyk
itt?
Percim s alkalmimat
arra fölhasználni,
Hogy feladatom e
földön teljesítsem.
Senki sincsen ide
ok nélkül teremtve.
Azt az isteni
célt,mely ott áll előttünk,
Meg kell
közelítnünk.
Munka vezet erre együtt
türelemmel. –
Kételkedésem egy
jövő s örök létben,
Nem zavarja többé
szívem nyugodalmát.
Hiszen mi a halál?
Egy percnyi
fájdalom, pillanatnyi küzdés,
Egy kapu e létből
az örök hazába,
Ahol nincsen felhő,
nincs bánat, bántalom,
De szünetlen
napfény és törhetlen béke.
Hol a szegény sem
kér több a gazdagtól,
Sem a gazdag nem
fél kincsét elorzóktól.
Hol egyenlőség lesz
s aztán testvériség,
Ott érezni fogjuk
az Isten kegyelmét.
*
Tovább nem kutatok,
Nyugalomra hajlok.
Hit és szeretet
volt, amivel indultam,
Él már reményem is
a világítja utam.
*
Mit az elmenem ért,
a kéz meg nem foghat,
Hittel, szeretettel
föltalálhatod azt.
Borulj le,
imádkozz, de ne kétkedéssel,
Ne csak az ajakkal,
de tiszta érzéssel.
Hogyha erőd elhagy,
a bűnöd meg terhel,
Emelkedj, ne
csüggedj, bánatidat űzd el.
Higgy s bízz az
Istenben, szeresd őt végtelen
És ő eljő hozzád,
hogy téged segéljen.
(London)
Forrás: Unitárius Közlöny 2. kötet 1889. január 1-ső szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése