2017. máj. 2.

Erdős Renée: A hegyre mentem



A hegyre mentem, fel a hegytetőre –
Anyám, úgy égetett a nap!
És leoldoztam hímzett sarumat
S mezítláb törtettem előre –
Óh hogy sajnálom hímzett sarumat!

Forró verejték ellepett egészen
És összecsapzott a hajam.
S a fátyol amit adtál – odavan!
Szirten, bokron foszlányra téptem.
Anyám, a fehér fátyol odavan.

S a virágok, melyek övembe’ voltak
Lehullottak a földre mind.
S az öv, amelynek nyíló dísze nincs:
Gyűrött, kopott, redői holtak –
Anyám, mit ér az öv, ha dísze nincs!

S már alkonyult, hogy az oromra értem.
Anyám, pihenni tért a nap.
S én elrejtettem égő arcomat
És szomorún a földre néztem.
A földre néztem, hogy leszállt a nap.

Óh, hova tűnt el diadalmas álmom!
Ki az, ki most tovább vezet!
Anyám, az öv, a fátyolelveszett,
S az utat vissza – nem találom –
S hímzett sarum s a fátyol elveszett.


Forrás: Irások könyve I. évf. 7. sz. 1905.jún .1. Bp. – Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée