2017. ápr. 21.

Vékony Pál: Két koszorú



Virágfakasztó tavasz reggelén
Együtt bolyongtunk erdős rejteken.
Bármerre néztünk, minden csupa fény!
- Az élet, ah, mi bűvös költemény!
S mi csókba fúltunk, szép szerelmesen.

Te hímes szárnyú pillét könnyedén
Űztél kacagva völgyön, berkeken;
Majd gyöngyvirágból – akkor szedtem én,
Koszorút fontál; úgy jöttél elém,
Mondva: menyasszony-koszorúd leszen...

Elmúlt egy év... Ím itt a kikelet!
Minden a régi. berek, napsugár...
Csak én vagyok más: orcám beesett,
Olyan vagyok, mint kismadár, beteg,
Mely dúlt fészkére sírva visszajár...

Ó, ringjatok csak, virágok kelyhén
Bohó pillék... Miért elszállnotok?
- Az élet, ah, mily sivár költemény!
Könnyezve gyöngyvirágot tépek én:
Holt kedvesemnek koszorút fonok.

Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 45. sz. 1910.