2017. ápr. 26.

Vasy Géza: Jókai Anna (1932-) – TARTOZIK ÉS KÖVETEL


Már első, 1968-ban megjelent regényét szeretettel fogadta olvasó és kritikus egyaránt, s azóta a pálya töretlenül folytatódik művekkel is, meg az olvasók szeretetével is. S úgy érte, éri ezt el, hogy nem írói engedményekkel közelít az olvasókhoz, hanem a maga szintjén lévőknek tekinti őket, s ezzel is igényt ébreszt. Olyan pedagógiai gyökerű ethosz munkálkodik benne, amely a magyar irodalom egyik legnemesebb hagyománya, s amely napjainkban éppoly időszerű és szükséges, mint volt a korábbi évtizedekben, évszázadokban. Regényei, elbeszélései, drámái, esszéi azt az életet kutatják és mutatják fel, amelyet bármelyikünk él vagy élhet mostanában, a huszadik század második felében, de amelynek bemutatásával az írói tekintet – azzal, hogy valamely lényeges részletre, bennünk eddig még nem tudatosodott vagy kifejlésig át nem látott konfliktusra irányítja a figyelmet – felismerésekre késztet; élettapasztalatot és művészi tapasztalatot bővít. Józan tárgyilagossága, a hagyományokból bőven merítő realizmusa azt az embert láttatja velünk, aki esendő személyiségében is, kapcsolataiban is, de legalábbis szélsőségesen igazságtalan, de aki mégis „ember”, s ezért jobbá, bölcsebbé tehető: ha a regény, az elbeszélés világában nem is, a létezésben, a művészet varázsa által bizonyosan.

Jókai Anna Budapesten született, érettségi után könyvelő, népművelő volt, s közben elvégezte a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakát. 1961-től általános iskolában, 1970-1976 között középiskolában tanított. 1990-1992 között a Magyar Írószövetség elnöke. Kossuth-díjas (1994).

Vannak írók, akik egész életükben egyetlen hangon egyfajta poétikai eljárásmódot alkalmazva dolgoznak. Vannak, akiknek minden művük lényegesen más. S akadnak olyanok is, köztük Jókai Anna, akiknél e két véglet összebékül, s azonosság és változás arányait szinte az élet természetes hullámmozgása adja meg. Ugyanakkor a pályának poétikai szempontból is határozott íve van. Az első művek tárgyias hangvételűek, naturalista-realista közlésmódúak voltak, s ettől haladt az írónő az elvontabb-szimbolikusabb kifejezési formák felé. Nemcsak a belső fejlődés kényszere vezethette erre, hanem az általa mindig figyelemmel követett befogadói érzékenység is, amely a hatvanas években sokkal nyitottabb volt a tárgyias realizmusra, a tények irodalommá formálására, az életigazság ilyenfajta megragadására és felmutatására a sok hamis ideál után. A nyolcvanak évek olvasóját kevésbé elégítik ki a tények önmagukban, hiszen a történelem a tényeknek is sokarcúságát, többféleképpen értékelhető voltát mutatta fel, óhatatlanul tovább relativizálva a világról alkotott kép tartópilléreit. Pedig éppen ilyenekre, minél szilárdabbakra volna szükség. A jelenkor embere a világ megváltoztatása helyett inkább a megértésre törekszik – törekedne, ha hagynák, hiszen csak ezen az úton válik megőrizhetővé is az emberi világ. Életanyag, tapasztalati anyag nélkül mindez nem válhatna azonban művé, s ezért is szerencsés a szemléleti formákat, poétikai eljárásmódokat szintetizáló írói alkat, amelynek igazi egységét a határozott etikai nézetrendszer adja meg. S mivel élettapasztalat és etika ritkán illeszkedik súrlódás nélkül, szinte kifogyhatatlan az írói témák köre.

Az elsőként megjelent könyv, a 4447 című regény (1968) igazi íróavatás volt. A cím egy józsefvárosi öreg ház helyrajzi száma. Nemzedékek élnek benne együtt, az alsó kispolgárság világa jelenik meg. Nusi néni, a tulajdonos zsarnokoskodik a családtagok felett, életének egyetlen értelme a ház, amelyet lebontanak, s ekkor ő egy másik ócska lakást választ, hogy több pénzt kapjon. A fiatal nemzedék tudja, hogy másként kellene élni, de nincs bennük erő, az ő sorsuk sem tud kibontakozni.

Az alkotó további regényei: a Tartozik és követel (1970), a Napok (1972). Ez utóbbi nagyszabású tudatregény, a szerző összefoglalása szerint: „Férfihős biológiai és jellemfejlődése első személyben, átélésszerű folyamatos jelenben, egyúttal az adott személyiség által befogadható történelmi tabló 1930-tól napjainkig, s mindehhez divatjamúlt, hosszú terjedelem, a főszereplő egyes tudatállapotaihoz igazodó stílus.”

A Mindhalálig (1974) hőse egy író, aki kiélezett válsághelyzetben néz szembe múltjával és lehetséges jövőjével. Az életet és a művészetet egyszerre szeretné vállalni, s végül ezt a szinte lehetetlennek látszó feladatot is megoldhatónak érzi, újra képes lesz írni. A tovább sorjázó regények: A feladat (1977), Jákob lajtorjája (1982), Az együttlét (1987), Szegény Sudár Anna (1989). E regény hőse egy idősödő erdélyi asszony, s az ő nevében, az ő vallomásaként születik meg a mű a kisebbségi magyar sors huszadik századi fájdalmasságáról.

Az első elbeszéléskötet 1969-ben jelent meg, az életműsorozatot indító összegyűjtött novellák Az ifjú halász és a tó címmel 1992-ben. A kisregények kötete a Vörös és vörös (1994), az esszéké a Mi ez az álom? (1990), A töve és a gallya (1991). Az új művek legfrissebb kötete, a Három (1995) elbeszéléseket és esszémeditációkat tartalmaz.


TARTOZIK ÉS KÖVETEL

A tartozik és a követel egyszerű, mindenki által ismert közgazdasági, könyvelői szakkifejezés a várható bevételekre és a szükséges kiadásokra vonatkoznak. Háromféle egyenlegük képzelhető el: vagy a bevétel magasabb értékű, vagy a kiadás, illetve pontosan fedhetik is egymást. Csakhogy mindez csupán a számok világában ilyen egyszerű. Az emberek nem számok, de ők is tartoznak és követelnek, egész létük felfogható tartozások és követelések hálójaként. Ugyanakkor a tartozás nemcsak adósságot jelenthet – valóságosan vagy képletesen -, hanem odatartozást, kötődést is, s hasonlóan a követelés sem csak behajtandó bevétel lehet, hanem magatartásfajtának, cselekvésnek a megkövetelése is.

A regény fiatal párja, Sitkovits Ildikó és Csergő Miklós egymással rokonságával, környezetével a tartozik és a követel bonyolult hálózatába bonyolódik bele, s ez szinte szétrobbantja nemcsak kettejük kapcsolatát, hanem a világhoz való viszonyukat is. A 28 éves magas, jóképű fiatalember közélelmezési ellenőr. Apja Réder Frici báró volt, anyja Lilian. Szülei 1944-ben Szálasi elől Svájcba indultak emigrációba, de Bécsben a vonaton bombatámadás áldozatai lettek. Fiuk már nem tudott utánuk menni. Nevelőintézetben hányódott, mígnem Öregmiklós, aki földmérő mérnök volt, majd kertészként dolgozott a báróéknál, rá nem talált, s örökbe nem fogadta, fel nem nevelte. A történések idején 78 éves öregúr Törökbálinton él, házát nagy gyümölcsöskert veszi körül, s még a téesznek is bedolgozik szakértőként és könyvelőként.


Egészen más világból, újpesti félproletár környezetből származik Ildikó. Anyja alig 17 éves, amikor megszüli, az apa katona, hamarosan a frontra vezénylik. Tercsi mamának később több „férje” volt, de előbb-utóbb mindegyik elhagyta. 1956-ban szült még egy lányt, Trudit, aki gyengeelméjű. Négyéves koráig anyja nevelte, akkor Ildikó elköltözött albérletbe, kishúgát is magával vitte, s próbálta a lehetőségek szerint emberré formálni. Ildikó 25 éves, ének-zene tanár egy általános iskolában, kislánykorában operaénekes szeretett volna lenni.

A regény cselekménye ezerkilencszázhatvan-valahányban játszódik, ám különböző adatokból kiszámítható, hogy 1968-1969-ben. Ildikó és Miklós egy ragyogó októberi napon kirándulnak és szerelmeskednek, örülnek annak, hogy egymásra találtak. „Hivatalból” ismerkedtek meg: Miklósnak ellenőriznie kellett a napközi konyháját, s Ildikót osztották be mellé kísérőnek. Még a kirándulás estéjén felkeresi Ildikót, aki albérletben lakik Turbucz néni negyedik emeleti lakásában. Miklós 49 szál rózsával állított be – éppen ennyi napja ismerte a lányt, aki előzőleg nagyon izgult, mert félt, hogy meglátva Trudikát, örökre otthagyja őt is. Miklós azonban megértő, sőt még jobban becsüli Ildikót. A lány azonnal és célszerűen tervezgetni kezd, már ekkor a számok, a költségek és a céltudatosan kiszámított jövő mozgatja cselekedeteit kettejük kapcsolatában is. Miklós a Kelenvölgyi úton lakik egy üzlethelyiség főbérletében, az nem a legjobb cserealapnak, a fizetése is kicsi.

Egy másik alkalommal, Ildikóra várakozva Turbucz néni mesélte el a lány családi hátterét, ugyanis régóta, még lánykorából ismerte annak anyját. A néninek egyébként három férje volt: az első egy kereskedelmi utazó,a második egy fűszeres, a harmadik egy idősebb ügyvéd. Amikor Ildikó megérkezik, megkezdődnek a viták hétköznapi apróságokon is meg fontosabb ügyekben is: mi legyen Trudikával, milyen legyen a viszonyuk Öregmiklóssal. Amikor először látogatták meg őt együtt, Ildikó is szinte megszerette, de maradt benne ellenérzés is. Miklós lakását is megnézte egyszer a lány, s ott inkább csak azt vette észre, ami nem tetszett neki. A lakást elcserélhetetlennek tartotta pénz nélkül. Komolyabban veszekedni kezdenek, először mutatkozik meg egyértelműen, hogy a fiú élvezni is szeretné az életet: itt éppen Beethovent hallgatna kedvenc lemezei közül, szerelmeskedne, utána pihenne, Ildikó viszont roppant céltudatosan az „ügyeiket” akarja intézni, ami ebben nem visz előbbre, azt fölöslegesnek tartja. Vitájuknak az vet véget, hogy Ildikót otthon levél várja: anyja kórházban fekszik, s kéri, keresse fel. A fiú szemében a mama egészen jó karban lévő s nem is ellenszenves asszony, a lány viszont veszekszik vele, mert kiderül, hogy a mama terhes, s meg akarja szülni a magzatot, akinek apja egy idősebb, nős építész-technikus vagy mérnök, név szerint Österreicher Tamás. A lány haragját a fiú aggódva nézi, hóhérnak, női Savonarolának nevezi őt magában, s le akar mondani a házasságról. Egy mozi előcsarnokában ülnek le beszélgetni, a síró-felháborodott lány is úgy véli, vége lehet kapcsolatuknak, s „búcsúzóul” még elmeséli, hogy alig tizennégy éves korában egy hentes volt az albérlőjük, s egyik éjjel anyja tudtával ez a férfi vette el a szüzességét. Miklós más szemmel kezdi nézni a lány anyját, s természetesen nagyot nő a szemében a lány.

December másodikán tartották az esküvőt. A fiú tanúja Kapeller volt, munkahelyi főnöke, egy idősebb csoportvezető, a lányé egy kolléganője, Málnáss Beatrix. Rajtuk kívül csak Öregmiklóst hívják meg. A kolléganő egy szobaszökőkutat hozott ajándékba, Kapeller pénzt és ajándékkosarat, Öregmiklós nekik ajándékozta a kert egész termését, a menyasszonynak pedig orchideát hozott. Az esküvőn sok kolléga is megjelent. A vendéglői ebéden Ildikó nagyon ideges volt, mert pezsgőt ittak, drága ételeket rendeltek a vendégek, s náluk nem volt elég pénz. Azonban az egész számlát Öregmiklós fizette ki. Még az esküvő előtti estén, hazaútban Miklós betért megszokott presszójába. Besszi, az ismerős felszolgáló meghívta magához estére. Vele megy, s bár nincs semmi terve az alváson kívül – ez az otthoniasság meg is hatja a gyermekét egyedül nevelő s a férfiakat meg nem vető nőt -, mégis szeretkeznek.

Ildikó alig képes anyját rábeszélni az abortuszra: az asszony abban reménykedik, hogy a férfi el fogja venni a gyerekkedvéért. Késő este mennek ki Öregmiklóshoz almáért, s hogy meglátogassák, ugyanis sokat vérzik az orra, betegeskedik. Ellátják az öreget, aki mesél a fiatalasszonynak a családról, az eltűnt családi vagyonról, a fiúról, akinek „az apja is javíthatatlan álmodozó volt”, s akire vigyázni kell, de Ildikónak is magára, hogy el ne vesszen a sok részletben. Az öreg reggelre Mikulás-ajándékkal is meglepi őket. Ildikó meghatódik, elgondolja, hogy összeköltöznek az öreggel.

Eljön karácsony estéje. Miklós javaslatára a házinéninek is adnak ajándékot: nem volt más otthon, csak egy pár harisnya. A néni úgy meghatódik, hogy egy régi emlékét, köves aranygyűrűt ajándékoz Ildikónak. Miklós hálóruha-készletet ad feleségének, aki nem örül: elkeseredik a méregdrága francia holmi miatt. Csúnyán veszekednek, sértegetik egymást, Miklós vacsorázni sem akar. Így fekszenek le. Öregmiklós várta őket, de csak az emlékein merenghet. Feleségét, Jusztinkát 1944-ben a lovász feljelentése miatt elvitték, amikor ő ott sem volt, s később sem tudta megmenteni. Soha nem tért haza.

Szilveszterre Mikós tévét vett részletre s ezt még felesége is helyeselte. Miklóst kinevezték a Magyar Csárda vezetőjévé. Oda ment Ildikó is szilveszterezni. Alig tetszik neki ott valami, okítani próbálja a férjét, s szokása szerint spórolósan fogyasztana. jelenetet rendez, amit Miklós az asszony terhességével magyaráz a többieknek. Ildikó ajándékul ajánlja fel, hogy költözzenek össze az öreggel egy városi lakásba. Miklós ezen felháborodik, s az éjféli ünneplés pillanatában már gyűlölik egymást.

Újév után felkeresik Tercsi mamát, hogy kórházba vigyék. Míg Ildikó ruhát vasal, ő is előadja a maga változatát Ildikó 14 éves kori ügyére: szerinte a lány volt szerelmes, s ő ártatlan a dologban. Este Miklós egy kiló banánt visz haza: Ildikó nagyon szereti. A fiatalasszony belázasodott, influenzás. Örül a banánnak, de nem enged orvost hívni. A lábadozó Ildikót meglátogatta Öregmiklós. Az asszony előadja neki összeköltözési tervét. A bácsi szerint, ha ezzel könnyíti a fiatalok életét, meg kell próbálni. Közben magában tanácsot kér a feleségétől is s felidézi, milyenek lehettek utolsó napjai. Miklós nincs elragadtatva a hírtől.

Februárban Ildikót kinevezik igazgatóhelyettesnek. Nagy erővel látott munkához, de sok bajt okozott: elment a fűtő, megsértődtek a takarítónők, de a kolléganők is. Kiderült, hogy a gyerekek Zabszemnek csúfolják a kistermetű, de kardoskodó tanárnőt, pedig amikor odakerült rajongtak érte. Pedagógiai kudarc éri énekórán is: ő Mozartról akar beszélni, a gyerekeket éppen a Beatles együttes érdekelné, de ő nem képes alkalmazkodni a helyzethez, mérgében szigorúan feleltet.

Egyszer elment Trudival anyját meglátogatni. Az asszony rá se bír nézni beteg gyerekére, s azon sírdogál, hogy nem szülhette meg a férfinak az újabb gyereket, aki ezért nyilván elvette volna feleségül. Ildikó egy alkalommal még Turbucz nénivel is csúnyán összevész. Miklós nem való főnöknek, bár a beosztottai szeretik, de csökken az üzlet forgalma, s nincs is kedve a feladathoz. Kapeller figyelmezteti: még csak próbaidős. Miklós érzi, hogy ott kell hagynia a csárdát. Már a válópert emlegetik, amikor üzenetet kapnak, hogy baj van Tercsi mamával. Az asszony néhány napja veszekedett a „vőlegényével”, majd bevett egy doboz gyógyszert, s a gázt is kinyitotta. Három nap múlva törték rá az ajtót. Ildikó idegösszeomlást kap, az önvád is kínozza. Miklós kórházba viszi, sok pénzt költ az orvosokra, az ápolásra, a mama temetésére is. Amikor Ildikó lábadozik, azonnal a költségeket kezdi számolni, s megrémül és felháborodik a „tékozláson”. Férjét hibáztatja: még a nagy bajban sem volt képes megkomolyodni. Gyűlölettel válnak el egymástól a kórházban.

Miklós csomagol, amikor hazaér a kórházból a felesége. Turbucz néni hiába próbálja őket összebékíteni. A férj Öregmiklóshoz távozik. Az asszony, meglátva, hogy még a szobaszökőkutat is eladta a férje, dühödten, hiszen ez már csaknem lopás, utána indul. Öregmiklós már két hete súlyos beteg, tüdőtágulása van, beszélni is alig tud. Utasítja a fiatalokat, hogy azonnal adják el a házat, és vegyenek lakást. Betegágya mellett megbékél a két fiatal, nagypéntek napján, húsvét előtt elhatározzák az újrakezdést, s közben mindegyikük arra gondol, hogy a másik most már talán megváltozik, tanul a hibáiból.

Talán így lesz, talán nem. Reményt az adhat, hogy meg fog oldódni a lakásgondjuk. Ám kérdés, hogy valóban az volt-e a legfőbb baj köztük. Ildikó gyakran álmodozott ugyan az elért cél utáni állapotról, a nyugalomról, de az is valószínűsíthető hogy akkor is újabb célokat hajszolna: például gépkocsit, nyaralót. Miklós a törökbálinti házban képzeli el a jövőt, Ildikó pedig a városban. Lényegük szerint aligha fognak változni, reménykedni csak abban lehet, hogy megtanulnak alkalmazkodni, elviselni házastársuk másságát. S így a szinte jézusi szelídségű férfi és az inkvizítori hajlamokkal megvert asszony – hiszen lényegében ugyanezt szeretnék: boldogan élni – tényleg megbékélhet egymással.

A két személyiség rajza az egymásra találás után egyre inkább az eltéréseket hangsúlyozza. Nemcsak származásuk, neveltetésük más, de jellemük, életfelfogásuk, követhetőnek tartott életformájuk is. Ez a regény is tárgyias részletezéssel mutatja be a hétköznapok átlagos világát, két ember elhidegülését, a szerelem kételkedésbe, majd ellenségeskedésbe fordulását. Sokoldalúan és igencsak hullámzó módon alakul bennük a másikról alkotott kép. Bár nagy segítséget kapnak az öregektől (Öregmiklós, Turbucz néni) és a munkahelytől is, a s korban szokásos átlagnál mindenképpen jobb az egzisztenciális helyzetük, lakásgondjaik sem tragikusak, egyaránt gyengének bizonyulnak mind a munkahelyen, mind a családban.

A Tercsi mama halálát követő betegség aztán végleg eltávolítani látszik őket egymástól, Öregmiklós betegsége, a várható újabb halál viszont békét hoz, a „feltámadás” reményét. S akkor a két, önmagában helyes emberi tulajdonság: az álmodozás és a céltudatosság kiegyenlítheti egymást, arányosan mutatkozhat meg mindkettejükben. A tárgyias történetnek ez a példázatos tanulsága.

Forrás: 7x7 híres mai magyar regény 248-256. old., Móra Könyvkiadó 1977.