2017. ápr. 6.

Vargha Gyula: Leroskadás előtt



Sok volt a teher, gond, melyet viselék,
S egyszer csak a test majd azt mondja: elég;
Mint vén gebe, mely a hámnak neki-dől,
De kidől.

Szájtátva egész sereg állja körül;
A gazda sóhajt, a tömeg sem örül.
Kár érte. Habár csak rokkant talyigás
Az igás.

Az út közepén ha netán elesem,
Megérzik, akiknek kenyerét keresem:
De nekem jobb volna, hol gond se gyötör,
A gödör.

Gondok után oly jó: már gondtalanul,
Pihenni, aludni álomtalanul,
Feledni a szégyent, az arcpirítót
S a bitót.

A bitót, amelyre – hogy tűri az ég?! –
Már vonja hazánkat a cenk, a pribék,
S vak éjbe napunk reménytelenül
Lemerül.

Pihenni, pihenni, ez egy csak az ír,
Nincs más menedék, csak a sír, csak a sír…
De sírba levágyni, csüggedt-keserűn:
Ma bűn.

El, gyáva halálvágy! Ma nem szabad az,
Tápláljon a bosszú, éltessen a dac,
Vén karban is égjen rablót kiverő
Ifjúi erő.


 Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 7. sz. (1920. április 11.)