2017. ápr. 23.

Váci Mihály: Meleg esőben



Hajlonganak a térdeplő füvecskék,
és tapsikol sok kicsiny levelük.
Felcsilingelnek a virágkelyhecskék,
és fellélegzem én is ővelük.

Gyámoltalan kis bokrok kitipegnek
s lubickolnak a langy eső alatt;
az útilapuk vízben hemperegnek;
már én sem bírom komolyságomat.

Sikonganak a virágágyásokban,
és paskolják egymásra a vizet
az árvácskák szemérmes izgalomban;
és gyorsan én is nekivetkezek.

Szoknyáját térdig kényesen elhúzza
a jázminbokor s tócsákban topog.
Nem állhatom meg! – a cipőm lerúgva,
közelében mezítláb pocskolok.

Együtt fürdök a füvekkel, a fákkal,
fröcskölnek ágak, lombok; - kacagok,
ha nyakon önt egy fa hűs zuhanyával;
hátam patakzik, csurom víz vagyok.

Kikurjantok a kerítésen túlra:
- „Hej! ti örökké szomjas rozsmezők!
tolongtok-e ti is így hancúrozva?” –
de megilletődötten állnak ők!

A rozsszálak fedetlen fejük hajtva
áznak, éretten, áhitatosan,
a nagy teremtő ihlettől meghatva,
- s a füvek közt elszégyellem magam.


Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 95. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.