2017. ápr. 21.

Szilágyi Ferenc: Harold



Halkan dorombol cirmos az öledben,
Talpát nyaldossa; vendég jönne tán?
Unott, egyhangú, csöndes sercenéssel
Ketyeg az óra kis szobánk falán.
A bükkfatömb a széles kandallóban
Izzó parázs csak, lángra kapni rest,
És lassú szárnyon, lomha lebbenéssel
Száll el fölöttünk csendesen az est.

És lassú szárnya lomha lebbenését
Lehajtott fővel amint hallgatom,
Úgy elmerengek egy ősrégi nótán,
Egy észvesztő, bódító dallamon:
Süvít a szél, s a tajt taréjos áron
Barázdát szánt röptében a sirály,
És lent, a szellők hűvös csarnokában
Omló fövényen ül Harold király.

Ott hagyta népét, hadverő hajóit
A normann hősök vértezett hadát,
A hírnevet, mely mint az esti árnyék,
Nyomában járt három világon át,
............ eltört, szétfoszlott palástja,
Kincsét az éj viharja hordta szét,
Otthagyta mind, csak sellője ölébe
Hajthassa fáradt, koronás fejét.

Jer közelebb, simítsd meg lángzó orcám,
Csókold meg lázas, szomjas ajkamat,
Hadd elfelednem, amit elveszíték,
A csillogó, a fényes álmokat.
Óh, hagyj felednem. Ne gondolj a múlttal,
lelkem vesztett zománcát ne keresd
És lassú szárnyon, lomha lebbenéssel
Szálljon fölöttünk csendesen az est.

Forrás: Békésmegyei Közlöny XXXVII. évf. 6. szám 1910.