2017. ápr. 21.

Sydney Carton (1871-1948): Emlékek (könyvismertetés)



Ötleteket, bekezdéseket, fejezeteket olvasok végig Sydney Carton „Emlékek” cím alatt most megjelent könyvéből s minden egyes ötlet, minden bekezdés, de legalábbis minden fejezet után lezárom a szememet s a csendes, nyugodt lelki elvonultságban átélni,meglátni, felfogni,megérteni akarom ennek a különös, impressziókkal teli lelkű embernek írását, színes, merész, diszkrét mondanivalóit, mély, metsző szatíráját s a bizarr, légies, minden hétköznapiságot levetkőzni akaró írói és emberi egyéniségét.

Valóban asszonyoknak való írás a Sydney Carton könyve, asszonyoknak, akik izgalommal, pihegéssel, fantáziával s ideges megértéssel tudják kísérni egy merész, egzaltált lélek finoman papírra vetett művészi meglátásait, akik nemcsak a hűvös, irodalmi kritika logikájával és törvényeivel nézik az író művét, de akik a lelkük egész álmodásával ölelnek körül minden művészi szépet, minden költői eredményt, tisztán azért, mert az – Szép, mert Művészi.

Finomságok, intimitások, diszkrét jellegzetességek halk, egyéni melódiája ez a könyv s a hangulatokat megérző, a lélek diszkrét titkait boncoló, a leheletkönnyű benyomásokra rezonáló lelkek szellemi táplálékául íratott.

Sydney Cartonról sokat beszéltek abban az időben, amidőn – Rozsnyay Kálmánnak hívták s házasságot kötött a valaha oly ünnepelt magyar művésznővel, Prielle Cornéliával. Hogy miképp fogta fel a közvélemény s a tömegítélet ezt a mindenesetre szokatlan és különös frigyet, azt nem tartozik az én kritikám keretébe, mert a Rozsnyay Kálmán házassága mi összefüggésben sincs a Sydney Carton könyvével s ezekről a finom impressziókról lehet írni a valaha annyira divatos és közszájon forgó nénémasszonyos locsogások emlegetése nélkül is

Még Wilde Oszkárról beszél, az angol költőfejedelemről, a Wilde: Dorian Grayéről és néhány rövid aperszü-ben, egypár ötlettel, nehány szóval oly tömören, oly frappánsan és oly igazán jellemzi a költőóriást és halhatatlan művét, mint mikor más egy könyvet ír róla.

Hogy azonban egy pillanatig se váljék unalmassá, vagy csak egyhangúvá is, Sydney nem időz sokáig egy tárgynál. Jár és kel Európa-szerte. – Londonban, Párisban, Bécsben, Nizzában Rómában, mindenütt, ahol a művészi tökéletesség, vagy költői szép kiválóságaival, a legelőkelőbb társaság képviselőivel, a művészetek vezérférfiaival találkozhatik. Ma Bécs, holnap már Párizs az ő művészi meglátásainak a tere s míg bécsi impressziói közben Peter Altenbergről, az éjféli királyfiról, a Graben hőséről referál, a következő lapokon már Angliában van, Sarah társaságában angol főúri zsúrokat figyel s az előkelő angol klubok kimagasló művészi alakjairól rögzít érdekes apróságokat. Az impressziók például, melyeket Shakespeare városáról, az Avon bűbájos partjáról, Irwingről, a világhírű angol színészről ír, - valóban egy meglátó, figyelő, tanuló elme és egy melegen érző szív harmóniájának a gyümölcsei.

Hangulatait azonban nem kizárólag a külföld művészi szépségeitől és nagyságaitól kapja, nyitott szemekkel, éber figyelemmel jár ő a magyar földön is s Petőfi Sándorról, Jókairól, Laborfalvi Rózáról, Dérynéről, Tóth Béláról, Prielle Cornéliáról írott feljegyzései sok tekintetben újak és disztingváltak.

Végigolvasva könyvét egy különös, színekben sziporkázó szellemi panoráma áll az ember lelke előtt,melyről el kell ismerni a legelfogultabb kritikusnak is, hogy sokat járt, sokat látott, meleg szívű ember rendezte be és kormányozta.

Hogy Sydney Carton írásmodorában van egy kis póz, hogy hangulatainak visszaadásában hellyel-közzel kérkedik, hogy néha túl magas ítélőszékről vet a mai társadalmi formákra és alakokra maliciózus megjegyzéseket: ez igaz. Azért a sok színes képért, azért a nagy intelligenciáért, azért a sok tudásért, azért a mély ember és világismeretért azonban, amely a könyvéből felénk árad, még többet is megbocsájthatnánk ennek a mindig előkelő, mindig finomba öltözött, bohém – europernek.

Forrás: A Jövendő – 1. évf. 7. sz. Hódmezővásárhely, 1910. máj. 15.