2017. ápr. 21.

Simonka György: Bukott kis bolondnak



Hozzad elébem a te könnyes szíved,
hogy lehajoljak irgalmasan hozzád;
hogy én, én, kegyes, öreg mártír,
megcsókoljam az orcád.

Megérezőbb és érdemesebb szóval
úgysem hívott még téged soha senki.
És nem akart még ilyen értő búval
senki megölelni.

Hallod? – én fáradt, beteg szóval hívlak.
Szomorú csókot szántam én tenéked.
S azt érezem, hogy nem is kell már élnem,
csak még e csókért és teérted.

Szép hazugságok megcsalt kis bolondja,
ölelésem a végső menedék,
a megnyugovásod Hát néked adom
testvér-szerelmem koldus kenyerét.


Forrás: A Jövendő – 1. évf. 7. sz. Hódmezővásárhely, 1910. máj. 15.