2017. ápr. 12.

Rutkai Emil: Őszinte vallomás (1848. Junius 25.)



Én nem szerettem iskoláimat
A leczke nekem büntetés vala;
Erős hitemmé vált a sejtelem:
Hogy annak hasznát nem veszem soha.

És igy haladva bé is végezém...
Nem koptatám el törvénykönyvemet:
Nehogy tanuljak mástól rablani
Törvényesen halomra kincseket.

Pajtásaimnál töltém az időt...
Megkóstolgattuk a hegy borait.
Hejh a borocska volt ám jó tanár –
Hosszan kinyujtni lelkünk szárnyait.

Pedig pedig, ha lélek szárnyra kel,
Közelb az égnél az csak meg nem áll,
És hoz sugárt az égnek fényiből
A földtekére – hogyha visszaszáll.

Nap, volt meleg nap a fényes koszorú,
Mely szív után is egybefonva lett.
Minden barát abból egy-egy sugár;
Midőn egymástól válnunk kellett.

És így váltunk mi el. Pályára mind...
Áldozni mindent a kedves honért!!
Kit-kit köréhez mérve jól tudom –
Gyalázat, utján egyiket sem ért.

S ha életünket kell odadni majd!!
Eljöttök ugy-é egy zászló alá?
Eljöttök ugy-é?... mintha hallanám...
Mintha mindegyik aztat mondaná.

Barátaim! ti kedves czimborák!
Oly jól esik ha rátok gondolok!
Rátok barátim... kedves czimborák,
Kik iskolába velem jártatok!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.